Retró: ez volt az első okosmobil

2

Manapság már természetesnek vesszük az okostelefonok létezését, de ehhez viszonylag hosszú út vezetett. Az első ilyen készüléket több, mint 20 éve dobta piacra az IBM, azaz már szinte régiségnek számít.

Az első “okos” mobil az IBM Simon volt, ami 1994-ben jelent meg az Egyesült Államokban. Akkoriban persze még nem hívták okostelefonnak, a fogalom csak kicsit később alakult ki, de a készülék tudását nézve mindenképpen használhatjuk rá az “okos” jelzőt.

IBM_Simon

Az IBM mobilja egy 4.5 colos, zöld színű, monokróm LCD érintőkijelzővel bírt, amin 160×293 pixel sorakozott, ráadásul stylus is járt hozzá. A készüléket egy 16 MHz-es, 16 bites Vadem processzor hajtotta 1 MB RAM és szintén 1 MB-os háttértár mellett. Ez akkoriban még nagyon is jónak számított, és a telefon az alapfunkciók (email, naptár stb.) mellett különböző alkalmazások futtatására is alkalmas volt.

ibm-simon-01

Mindez persze hatalmas mérettel járt, a tégla formához fél kilós tömeg társult. A mobil prototípusát elsőként 1992-ben mutatták be, de csak később, 1994 augusztusában jelent meg az IBM Simon, amiből fél év alatt 50.000 darab fogyott. Ez nagyon jó eredmény, főleg annak a fényében, hogy nem volt olcsó az első okosmobil: az akkori 899 dolláros ár manapság nagyjából 1400 dollárnak (kb. 400.000 Ft) felelne meg, ha figyelembe vesszük az inflációt.

forrás: RégiségNet

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid