Samsung Galaxy S8+ teszt

26

A Samsung hazai képviselete jóvoltából nagyjából egy hétig nyúzhattam a Samsung Galaxy S8 nagyobbik kiadását. Az alábbiakban igyekszem összeszedni a legfontosabb tapasztalataimat a mobillal, illetve felsorakoztatni a pro és kontra érveket. Mivel az újdonságról rengeteget lehetne írni, így a száraz adatok helyett megpróbálok inkább a gyakorlatiasabb tudnivalókra koncentrálni.

Külső

A csomagolásról nem írnék sokat, mert nem a gyári dobozban érkezett hozzám a mobil, de egyébként egész sok minden jár hozzá. A legfontosabb az AKG fülhallgató, de van még töltőfej, adatkábel, SIM-tű, két fajta USB-C átalakító (microUSB-re és normál USB-re), és némi leírás is.

A Galaxy S8 formavilága a tavalyi modellekét viszi tovább, ezúttal is odafigyeltek az ergonómiára, minden sarok és él lekerekített vagy hajlított, azaz nagyon kellemes a mobil fogása. Az előlapot és a hátlapot borító üvegek hajlítása pedig megegyezik, és így pont középen fut körbe az elvékonyodó fém keret.

Érdekes egyébként, hogy a vékony kávák miatt még a 6.2 colos Galaxy S8+ sem tűnik annyira hatalmasnak, a hosszított kialakításnak köszönhetően pedig sokkal könnyebb átfogni a mobilt, mint azt elsőre gondolnánk. Eleinte egyébként kicsit én is tartottam a nagyobb mérettől, de ha esetleg nem tudnál dönteni az S8 és az S8+ között, akkor szerintem válaszd bátran az utóbbit, pillanatok alatt hozzá lehet szokni, és imádni fogod a hatalmas kijelzőt. (Persze ha a kompaktabb mobilokat kedveled, akkor maradj inkább a sima S8-nál, ezt azért könnyebb egy kézzel kezelni.)

Volt jó néhány jelentős változás is a korábbi Samsung mobilokhoz képest, de ezeket inkább csak röviden szeretném ismertetni. Eltűnt a Home gomb, helyette szoftveres gombok vannak. Az új, képernyőn megjelenő Home gomb nyomásérzékeny lett, és Always On kijelzőn állandóan látható, tehát majdnem olyan, mintha maradt volna a korábbi (rezgő visszajelzést ad megnyomásra, és feléleszthető vele a kijelző).

Az ujjlenyomat-olvasót viszont már nem tudták megoldani az előlapra, így ez hátra került, a kamera mellé. Valahol középen, a kamera alatt sokkal szerencsésebb lett volna, így sajnos kevésbé kényelmes. Ha pedig kicsi a kezed, vagy balkezes vagy, akkor egyenesen kényelmetlen lehet (esetemben egyik sem áll fenn, szóval azért tudtam használni).

Ami még újdonság, hogy oldalra került egy plusz gomb, amit hivatalosan csak a Bixby asszisztens indítására használhatunk, illetve az is elég feltűnő, hogy a kijelző fölötti szenzorok száma jelentősen megnőtt.

Az összeszereléssel nincs gond, maximálisan meg lehetünk elégedve, ugyanis nagyon masszív lett a telefon, legalábbis ami a vázat illeti. A kijelző viszont sajnos komoly gyenge pont, egy leejtés simán kerülhet annyiba, mint egy másik, kevésbé “márkás” felsőkategóriás mobil. Nincs mese, erre muszáj lesz tokot tenni.

Jó hír, hogy a Samsung megtartotta az IP68-as vízállóságot, azaz simán fürödhetünk is a telefonnal, ki fogja bírni.

A készülék aljára már USB-C port került, ami egy plusz pont, és szerencsére a jack csatlakozó sem tűnt el. Multimédiás hangszóróból viszont csak egyet kapunk, ami egész jól szól, de semmiképpen sem kiemelkedő.

Éjfekete, levendula és jeges szürke

Magyarországon egyébként három szín kapható, az éjfekete, a jeges szürke és a levendula, nálam az utóbbi járt, ez is nagyon mutatós, bár a fotókon valamiért inkább kéknek tűnik.

Kijelző

Mindkét Galaxy S8 modell egy 18.5:9-es, azaz hosszított képarányú, 2960×1440 pixeles (QHD+) Super AMOLED kijelzőt kapott, amit a gyártó Infinity Display-nek nevezett el. Ez egyszerre utal a szinte káva nélküli kialakításra, a lekerekített sarkakra, és a szokatlanul hosszú képarányra.

A képminőségre egy rossz szavunk sem lehet, minden bizonnyal ez most a legszebb kijelző, ami okostelefonban megtalálható, minden szempontból a maximumot nyújtja. Gyönyörűek a színek, a fényerő nagy tartományban állítható, napfényben is tökéletesen látszik a panel, és nagyon éles a kép. Még úgy is, hogy gyárilag csak Full HD+-ra van állítva a felbontás. Fogadni mernék, hogy a vásárlók 90%-ának ez magától soha nem tűnne fel. Nem érdemes tehát sajnálni, hogy továbbra is hanyagolja a gyártó a 4K felbontást, ez kizárólag a VR-nál lenne előnyös, de még nagyon gyerekcipőben jár a technológia.

Amiről még beszélni kell az az, hogy a Samsung ezúttal nem adta a kezünkbe a választás lehetőségét, ugyanis mindkét modell két oldalra lehajló, “edge” kijelzőt kapott. Ez nagyon jól néz ki, igazán különlegessé teszi a mobilt, de a szerény véleményem az, hogy nincs valódi haszna. Kitalálták ugyan az Edge panelt, ami annyit tesz, hogy oldalról előhozhatjuk a kedvenc kontaktokat, appokat és még néhány dolgot, de nem éreztem úgy, hogy ezt használnom is kellene, ráadásul sokszor véletlenül hoztam elő, így inkább ki is kapcsoltam végül.

A másik dolog, ami miatt én még előnyben részesíteném az egyenes megjelenítőt az az, hogy így már szinte a kijelzőt fogjuk. A Samsung természetesen kiszűrte a véletlen érintéseket, de ennek az az ára, hogy a kijelző két lehajló része a legtöbbször egyáltalán nem érzékeli az ujjunkat, ami néha zavaró tud lenni, például gépelésnél vagy a chat fejek mozgatásakor.

Hardver

Az európai Galaxy S8 modelleket az 8 magos, 10 nm-es Exynos 8895 hajtja Mali-G71 GPU-val, ami tényleg brutálisan erős. RAM-ból 4 GB-ot kapunk, aminél egész biztosan nem lesz szükségünk többre, belső tárhely gyanánt pedig 64 GB-os USF 2.1-es chip szolgál, ami nagyon gyors írási és olvasási sebességet tesz lehetővé. A bővítési lehetőség sem maradt ki, a készülékbe bármikor tehetünk microSD kártyát szükség esetén.

Ez a hardver kétségtelenül a csúcsot képviseli, egy átlagfelhasználó már nem is igazán tudja kihasználni.

Adatkapcsolati téren mindent megkapunk, amire szükségünk lehet, akit a pontosabb részletek érdekelnek, az böngéssze át a hivatalos specifikációkat.

Szoftver

A Galaxy S8 modellek a Samsung legújabb szoftverével jönnek, ami Android 7.0-ra épül. A felület már Samsung Experience névre hallgat, és a 8.1-es verziónál jár. Rengeteget lehetne írni a szoftveres részletekről, de most igyekszem csak néhány főbb jellemzőt, illetve a nagyobb újításokat kiemelni.

Kezdjük is mindjárt a feloldással, itt ugyanis van pár újítás. Az ujjlenyomat-olvasó nem túl szerencsés elhelyezéséről már volt szó, de egyébként nagyon jól és pontosan működik a szenzor, és kapunk mellé írisz-szkennert és arcfelismerőt. Utóbbi inkább csak nappal működik, de legalább már nem lehet egy fotóval átverni (legalábbis nekem nem sikerült), úgy néz ki ezt a hibát javították. Az írisz-szkenner már kicsit komolyabb, működik kevés fénynél is, a hátránya viszont, hogy közel kell tartani a szemünkhöz (kb. 30 cm). Egyébként mindkét megoldással egy pillanat alatt feloldható a mobil, amennyiben megfelelően használjuk őket.

Ami még nagy változás, az a nyomásérzékeny Home gomb. Ez nekem kifejezetten tetszett, ugyanúgy meg lehet nyomni, mint egy fizikai gombot, és ilyenkor egy finom rezgéssel visszajelez. Kikapcsolt kijelzőnél ezzel is fel tudjuk éleszteni a mobilt, akár be van kapcsolva az Aways-on kijelző, akár nem.

Első indítás után úgy tűnhet, hogy nincs alkalmazásmenü, de ez továbbra is jelen van, csak az ikonja tűnt el. Úgy tudjuk előhozni, ha a főképernyőn le vagy fel húzzuk az ujjunkat, és visszalépni is így lehet. Ez nagyon gyors és kényelmes, hamar meg lehet szokni. Mondjuk szerintem jobb lett volna, ha lefelé húzásra az értesítések és a gyorskapcsolók jönnek elő, mert kicsit nehézkes elérni a felső sávot a nagy, hosszúkás kijelző miatt. További érdekesség, hogy akár teljesen meg is lehet szüntetni az alkalmazásmenüt a beállításoknál, ha azt akarjuk, hogy minden ikon a főképernyőkre kerüljön.

Az Edge képernyőről már volt szó, rengeteg mindent lehet kitenni oldalra, ami viszont még ennél is szembetűnőbb és újabb funkció, az a Bixby asszisztens. Ez tulajdonképpen nagyon sokban hasonlít a Google megoldására, de a Samsung ragaszkodott a saját fejlesztéshez. Érdekes módon egyébként a Google Asszisztens is elérhető a Galaxy S8-on, csak meg kell nyomni hossza a Home gombot.

A Bixby nagy hátránya (más asszisztensekhez hasonlóan), hogy Magyarországon csak a funkciók egy része érhető el. Kapunk egy “Hello Bixby” képernyőt, amit a főképernyő bal oldaláról hozhatunk elő, vagy a dedikált gombbal bárhonnan (még kikapcsol képernyőnél is). Itt különböző kártyákat találunk, amelyek mutatják az emlékeztetőket, az időjárást, a fitneszadatokat, a friss híreket és még sok minden mást (ismerős?). A tartalom természetesen testre szabható, de egyébként is dinamikusan változik.

A másik része a programnak, ami nálunk is működik, az a kameraalkalmazásban található Bixby Vision. Ez megpróbálja felismerni a tárgyakat, amikre utána rákereshetünk az interneten. Külföldön ez is jobban működik, ott akár egyből vásárolni is tudunk egy kép alapján.

Fontos még megjegyezni, hogy bár jól néz ki a 18.5:9-es hosszított kijelző, és nagyon jól jöhet például osztott képernyős módban, akad néhány alkalmazás és játék, ami még nem támogatja ezt a képarányt. Ez azt eredményezi, hogy ezek csak 16:9-ben jelennek meg, azaz a képernyő alja és teteje fekete marad.

Elsőre apróságnak tűnhet, de az S8 nem meglepő módon megkapta az Android 7.0 (szerintem) leghasznosabb újítását is. Az alkalmazásváltó gomb dupla megérintésével gyorsan tudunk oda-vissza váltani az utolsó két megnyitott alkalmazás között.

A felület egyébként gyors és akadásmentes, de ez mondjuk el is várható egy ilyen csúcsmobiltól.

Kamera

A Galaxy S8 hátlapjára egy 12 megapixeles, f/1.7-es kamera került, akárcsak az elődbe, ám újabb szenzorokat kapunk (ISOCELL S5K2L2 vagy Sony IMX333). További jó hír, hogy szinte egyáltalán nem áll ki a kamera a hátlapból. Az előlapi kamera szintén f/1.7-es, a felbontása viszont 5-ről 8 megapixelre nőtt.

Fizikai Home gomb híján a kamera a bekapcsoló gomb dupla megnyomásával indítható el a leggyorsabban, ez kikapcsolt kijelzőnél is működik. A Dual Pixel autofókusz pedig továbbra is fergeteges, elképesztő sebességgel élesíti be a kívánt tárgyat, messze ez a legjobb megoldás a piacon. A fotók egy pillanat alatt elkészülnek, még kevés fénynél is.

A képeket alapértelmezetten 12 megapixeles felbontásban, és 4:3-as képaránnyal készíti el az S8, ami kifejezetten furán mutat a hosszúkás kijelzőn, de van többek között 18.5:9-es opció is, ekkor azonban csak 8 megapixel a felbontás.

A kamera szoftvere rengeteg beállítási lehetőséget kínál, van többek között profi mód, amivel manuálisan állítható a záridő, az ISO, a fókusz vagy a fehéregyensúly.

Az alábbi tesztfotók készültek:

A képek át lettek méretezve, teljes méretben itt nézheted meg őket.

A Galaxy S8 kamerája kétségtelenül az egyik (ha nem a) legjobb most a csúcsmobilok között. Gyönyörű, részletgazdag képeket készíthetünk vele, kiváló a dinamikatartomány, és éjszaka is nagyon jól teljesít a szenzor. Sokan persze arra kíváncsiak, hogy vajon jobb-e a Galaxy S7-nél a kamera, erre sajnos nem tudok egyértelműen válaszolni, de az biztos, hogy ennél komolyabb kamerát egy okostelefonba kívánni sem lehet.

Videókat 4K-ban is rögzíthetünk, az elkészült felvételek szintén gyönyörűek, és itt is nagyon jól jön a szupergyors autofókusz, hiszen szinte folyamatosan éles a kép, bármiféle érzékelhető átmenet nélkül. Az optikai képstabilizátor is szépen teszi a dolgát, és akár lassított videókat is készíthetünk (720p/240fps).

A szelfikamerára sem lehet panasz, széles a látószöge, jó a dinamikatartománya, és autofókuszt is kapott. Nem csak napsütésben csinál jó képeket, gyengébb fényviszonyoknál is megállja a helyét.

Üzemidő

A Galaxy S8 egy 3000 mAh-s aksit kapott, a nálunk járt Galaxy S8+ pedig 3500 mAh kapacitással bír. Az üzemidő szerintem nagyjából hozza az előző generáció szintjét, ami egyáltalán nem rossz. A nagyobbik modell erős használattal is simán kibír egy napot, jellemzően 5 óra fölötti kijelzőidővel.

A gyári töltőfejjel és USB-C kábellel nagyjából 1.5 óra alatt tölthető 100%-ra az S8+ aksija, és kb. fél óra alatt van meg az 50%. Ezen kívül a vezetéknélküli (gyors)töltés is támogatott, de ehhez a töltőt külön kell megvásárolnunk.

Összegzés

A Samsung Galaxy S8+ (és a sima S8 is) egy kiváló készülék lett, ez jelenti most az abszolút csúcsot. A legszembetűnőbb változás a dizájn terén történt, és a szinte káva nélküli hajlított kijelző már önmagában elég indok lehet a vásárlásra, ebben egyelőre nincs ellenfele a Samsungnak. A hardver bivalyerős, a kamera is elsőrangú, és annyi extrát kapunk, hogy azt felsorolni is nehéz.

Az új modellekért persze a tudásukhoz mért árat kérnek, az S8-at 274.990 Ft-ért vesztegetik a hivatalos helyeken, az S8+ pedig 299.990 Ft-ot kóstál. Ezek igen komoly összegek a többség számára, mégsem mondanám túlárazottnak a mobilokat, hiszen pont annyiba kerülnek, amennyiért még nagyon sokan meg fogják venni őket. Nem is beszélve arról, hogy szolgáltatói kínálatban egész jó ajánlatokat ki lehet fogni, és a kamatmentes részletfizetési lehetőség is elérhető sok helyen.

Neked hogy tetszenek az új Galaxy S8 modellek?

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid