A Samsung már tovább frissít a középkategóriában, mint a Google

0

A Google nemrég bemutatta a Pixel 7a-t, ami az egyik legjobb telefon lehet a kategóriájában, főleg ha valakinek fontos a kiváló kamera. Szintén a Pixel mobilok mellett szól a hosszú támogatási idő, bár az igazat megvallva ezen a téren a Samsung már beelőzte a keresőóriást.

A Pixel 7a egyik fő ellenfele a Galaxy A54, mindkét telefon igen korrekt jellemzőkkel büszkélkedhet. A tulajdonságok részletes összehasonlításába most nem szeretnénk belemenni, az viszont mindenképpen egy érdekes információ, hogy míg a Google három nagy verziófrissítést ígér a középkategóriás telefonjára, addig a Samsungnál négy új Android-kiadásra lehet számítani (illetve öt éves biztonsági támogatásra).

Sőt, a Samsung nem csak a Galaxy A54 esetében biztosítja ezt, hanem az olcsóbb Galaxy A34 és A24 modellekre is, ami mindenképpen dicséretes.

Samsung Galaxy A24

Még a Galaxy A24 is több frissítést kap, mint a Pixel 7a

A Pixel 7a Android 13-mal jelent meg, ami azt jelenti, hogy várhatóan az Android 16-tal ér majd véget a támogatása. Az új Galaxy A mobilok szintén a 13-as verzióval debütáltak, viszont jó eséllyel még az Android 17-et is meg fogják kapni.

Azt azért érdemes kiemelni, hogy már a 3 nagy verziófrissítés is kiváló, ráadásul attól, hogy egy telefon már nem kap több Android rendszert, még hosszú ideig használható lehet. Az viszont mindenképpen példa értékű, amit a Samsung a frissítésekkel csinál, bízunk benne, hogy tartani tudják magukat az ígéretekhez, és hogy stabilak lesznek a szoftverek, amiket a telefonokra a jövőben kiadnak.

Via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid