A Samsung is száműzheti a töltőt a telefonjai dobozából

0

Nemrég robbant a hír, hogy az új iPhone modellekhez már fülhallgató és töltő sem fog járni, és most úgy néz ki, hogy a Samsung is hasonló lépésre készül.

Egy friss dél-koreai jelentés szerint a Samsung azt fontolgatja, hogy töltő nélkül dobja piacra a telefonjait a jövőben. Bár hivatalos megerősítés még nem érkezett, de lehetséges, hogy már a Galaxy S30 (vagy S21) mobilok esetében meglépik ezt az eléggé drasztikusnak tűnő változtatást.

Miért is lehet jó, ha nem jár töltő a mobilokhoz? Egyrészt elméletileg csökkenteni lehet az elektronikai hulladék mennyiségét, hiszen a felhasználók egy része a régi töltőjét használja majd, ami így jó eséllyel később kerül kidobásra. Másrészt a gyártó is profitálhat belőle, hiszen kisebb lesz egy-egy telefon költsége, a töltőket pedig külön is el tudják majd adni borsos áron.

Egyébként az alap elgondolás, vagyis hogy kevesebb szemetet termeljünk, jónak tűnik, de azért felmerül pár probléma a telefonok töltő nélküli árusításával.

Az egész ugyebár azt veszi alapul, hogy már van otthon az embereknek töltője, de általában azt is egy másik telefonhoz kapták, amit ha eladnak, akkor azt töltővel együtt teszik (egyébként pedig az új tulaj maradna töltő nélkül). Ha pedig a felhasználók külön megveszik a töltőket a mobilokhoz, akkor valójában nem lesz kevesebb szemét, csak a gyártók kaszálnak egy hatalmasat. Az elromlott vagy tartalékba megtartott telefonok töltőjét persze fel lehet még használni, de ezek sokszor már elavultak, lassan töltenek a mai elvárásokhoz képest.

A másik probléma a kompatibilitás, a legtöbb gyártó gyorstöltője más márkájú készülékeket csak igen lassan tud tölteni. Többféle szabvány van, amiket egységesíteni kellene, a vállalatok azonban szándékosan nehezítik ezt.

Te mit szólsz ehhez az egészhez? Zavarna, ha töltő nélkül kapnád meg az új telefonod?

Via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid