A Samsung vezetője szerint annyira forradalmi lesz a Galaxy S24, hogy új szót kell rá kitalálni az “okostelefon” helyett

0

A januárban érkező Galaxy S24 modellek egyik legnagyobb újítása az lesz, hogy egy rakat mesterséges intelligenciával kapcsolatos funkcióval látják el őket. A Samsung nagy reményeket fűz az új szériához, és már keresik az új kifejezést, amivel illethetik a készülékeket a megszokott “okostelefon” helyett.

A hamarosan megjelenő Galaxy S24 sorozat tagjai lesznek a Samsung első beépített AI (mesterséges intelligencia) és LLM (Large Language Model, magyarul nagy nyelvi modell) képességekkel rendelkező telefonjai. Ezen áttörést jelentő technológiák megvalósításának köszönhetően a Galaxy S24 modellek által nyújtott élmény olyan nagymértékben eltérhet a hagyományos okostelefonokétól, hogy új definícióra lehet szükség.

A Galaxy S24 mobilokra a pletykák szerint az “AI Phone” vagy “AI Smartphone” jelzőt használják a Samsung berkein belül, vagyis mesterséges intelligenciára épülő telefonokról van szó. A hírek szerint azonban a Samsung MX (Mobile eXperience) elnöke, TM Roh nem elégedett ezekkel az elnevezésekkel.

Egy új jelentés szerint TM Roh arra utasította a vezetőket és az alkalmazottakat, hogy kérdőjelezzék meg az “AI Phone” meghatározást, és találjanak ki valami jobbat.

Ahogyan az iPhone segítette az okostelefonok kategóriájának megalapozását, és a mobiltávközlés új korszakát hozta el, úgy a Galaxy S24 is ugyanezt teheti, egy olyan új korszak felé tolhatja a piacot, amelyben az “okostelefon” kifejezés nem elég a technológia és a felhasználói élmény leírására.

De miket is tudhat a Galaxy S24, amik miatt ennyire bizakodó a Samsung? Nos, az új széria tagjai gyakorlatilag natívan képesek lesznek különféle hasznos AI funkciókra, internetkapcsolat nélkül is. Néhány példa:

  • Valós idejű, hang alapú fordítás, ami akár telefonhívások közben is működni fog, így elhárulhatnak a nyelvi akadályok
  • Circle Search: bekarikázol valamit a képernyőn, az AI felismeri, hogy miről van szó, és egyből rá is keres neked az interneten
  • Szövegírás: a ChatGPT-hez hasonlóan a Samsung mobiljai képesek lesznek esszéket írni, hosszabb írásokat összefoglalni és pontokba szedni, illetve különféle kérdésekre válaszolni.
  • Képek generálása: különféle képeket, például háttérképeket generál majd nekünk a mesterséges intelligencia a megadott instrukciók alapján.

Ez persze még messze nem minden, egyéb funkciókra is képes lehet majd a Galaxy S24 mobilok mesterséges intelligenciája.

Az “AI Phone” kifejezéssel egyébként az is lehet a Samsung problémája, hogy nagyon hasonlít az “iPhone”-hoz, de ez önmagában még nem biztos, hogy zavarná őket, sőt, igazából már le is védették az “AI Phone” és az “AI Smartphone” neveket, tehát nem kizárt, hogy végül maradnak ezeknél.

Forrás: Sammobile, via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid