A Google hivatalosan is bejelentette az Android O-t, és ugyan még messze van az új verzió megjelenése, az első előzetes kiadást már elérhetővé tette a keresőóriás. Az Android…
A Google hivatalosan is bejelentette az Android O-t, és ugyan még messze van az új verzió megjelenése, az első előzetes kiadást már elérhetővé tette a keresőóriás. Az Android…
A legtöbben még az Android 7.0-ra várnak, aminek a kiadása ugyebár a gyártókon múlik, a Google azonban már a 7.1.2-es verziót is bejelentette. Egyelőre az Android…
Több készülékre is elkezdte a népszerű módosított android legújabb kiadásának fejlesztését a Cyanogen csapata, és már el is érhető a szoftver korai verziója. Az első, még…
A Google azt ígérte, hogy még ebben a hónapban kiadja az Android 7.1 előzetes kiadását, és most ennek megfelelően meg is érkezett a rendszer. Az Android 7.1…
Bár a Pixel mobilok már Android 7.1-es rendszerrel kerültek bemutatásra, a Google csak most tette hivatalossá a legújabb verziót. Érdekes módon a Marshmallow legutolsó verziója a…
A legtöbbször a gyártókon múlik, hogy mely készülékeikre adják ki a legújabb szoftvert, de van, amikor nem őket kell hibáztatni a frissítés elmaradása miatt. Az Android…
Steve Wozniak 1976-ban alapított meg az Apple-t Steve Jobsszal, majd 1985-ben elhagyta a vállalatot. A társalapító most bírálta az iPhone 7 egyik “nagy” újítását, és azt is…
A Google a mai napon bejelentette az Android 7.0 Nougat végleges kiadását. Már meg is indultak a frissítések egyes Nexus készülékekre. Számos előzetes verzió után megérkezett a…
Bizonyára sokan várják a robotos rendszer legújabb verzióját, ami már hivatalosan is az Android 7.0 Nougat nevet viseli. Szerencsére már nincs messze a debütálás, augusztusban megérkezik…
A Google kiadta az Android N (7.0) negyedik fejlesztői előzetesét, ezen kívül már csak egy lesz a végleges kiadás előtt. Nézzük a fontosabb részleteket! Az Developer Preview…