Szétszerelték a Samsung Galaxy S24 FE-t, könnyen javítható a telefon

0

A múlt héten leplezték le a Samsung Galaxy S24 FE-t. Az idei modell méretesebb megjelenítővel, új lapkakészlettel és nagyobb gőzkamrás hűtéssel debütált amellett, hogy az akkumulátor kapacitásán is növeltek egy keveset. A PBKreviews csatorna nemrég közzétett egy szétszerelős videót, amelyben megtekinthetjük a készüléket belülről.

A Samsung Galaxy S23 FE 6,4 hüvelykes megjelenítővel volt felszerelve, az új modell előlapját azonban már egy 6,7 colos panel ékesíti. A készülék borítása alá Exynos 2400e chipset került, amely lényegében megegyezik a 2400-as modellel, annyi a különbség, hogy az elsődleges processzormag órajelét egy picit visszább vette a Samsung. A hardveres platformot egy nagyobb gőzkamra egészíti ki. A korábban alkalmazott 4500 mAh-s akkumulátort pedig egy 4700 mAh-sra cserélték.

A készülék ízekre szedése mondhatni a szokott módon indul, először az üveg hátlaptól kell megszabadulni. Az alaplapra applikált hőelvezető alatt található az egyik legfontosabb újítás, a 2400e chipset, amely a 2023-as modell Exynos 2200 chipsetének helyét veszi át. A forróság eloszlatásában grafitfólia és paszta is segít.

További komponensek eltávolítása után az akkumulátor is kivehető. Ennek tipikus kapacitása 4700 mAh. Miután az akkumulátort, illetve az azt rögzítő füleket is kipiszkáltuk, végre láthatjuk az új gőzkamrát, ami a promóciós anyagok szerint 1,1x, vagyis lényegében 10%-kal méretesebb, mint a korábban alkalmazott.

A műszerész tehetséggel is megáldott videós a Samsung Galaxy S24 FE-t a lehetséges 10-ből 8,5 pontra értékeli javíthatóság szempontjából, vagyis ugyanazt a besorolást kapja, mint a Galaxy S23 FE. Az okostelefon az értékelést azzal érdemli ki, hogy a képernyője relatíve könnyen cserélhető, kevésbé bonyolult az általános kialakítása, és az alkatrészek beszerzése sem kell, hogy gondot okozzon.

A Samsung ugyanis 7 évig támogatja a mobilt, és ebbe beletartozik az alkatrészek utánpótlása is.

A Samsung Galaxy S24 FE már kapható hazánkban, méghozzá két konfigurációban. Ezekben egyaránt 8 GB RAM található, de az egyikbe 128 GB tárhelyet szeretlek, ami 299.990 Ft-ba kerül, a másikba pedig 256 GB-ot, amiért 329.990 Ft-ot kérnek.

Forrás: PBKreviews

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid