Több népszerű Samsung készülék támogatása szűnt meg

0

Bár a Samsung a legújabb készülékeire már 7 év támogatást ad, a korábbi modellekre ez nem vonatkozik, így számos népszerű telefon és tablet van, amelyek jóval hamarabb nyugdíjba vonulnak, illetve vonultak. Az idei év elején is megszűnt pár Galaxy eszköz támogatása, ami azt jelenti, hogy semmilyen további frissítés nem várható rájuk. Nézzük, hogy melyekről van szó!

A Samsung vezet egy hivatalos listát a támogatott modellekről, ebben az is szerepel, hogy az egyes készülékekre milyen gyakran érkezik biztonsági frissítés (pl. havonta, negyedévente vagy félévente). Nemrégiben frissült ez a lista, és sajnos néhány eszköz lekerült róla, vagyis ezeknek már nincs tervben a további frissítése.

Megszűnt többek között a Galaxy A01 és a Galaxy Tab S6 támogatása, de a legtöbbeket talán a Galaxy A51 érinti, ami szintén törlésre került a listáról. Bár utóbbi esetben csak a 4G-s verzióról van szó, az 5G-s modell egy kis ideig még kaphat javító csomagokat.

A Galaxy A01 egyébként Android 10-zel debütált, és mivel egy belépőszintű modellről van szó, csak egy nagyobb frissítést kapott, az Android 11-et, majd ezután leginkább csak a biztonsági javítások jöttek rá. A Tab S6 már egy csúcskategóriás eszköz volt, amikor megjelent, így az eredeti Android 9.0-tól egészen Android 12-ig frissült. A Galaxy A51 pedig az első Samsung készülék volt, ami Android 10-zel jelent meg, és az Android 13-as rendszerrel fejezte be a pályafutását.

Via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid