Törött Samsung kijelződet már csere nélkül is megjavíthatod!

0

Szívfacsaró érzés, amikor bármennyire is imádkozol az éppen leejtett telefonod épségéért, mélyen belül tudod, hogy semmi értelme, hiszen teljesen védtelenül hagytad az ilyen balesetekkel szemben. Ennél már csak az a fájdalmasabb, amikor meglátod, mennyibe fog neked kerülni a kijelző cseréje. Kivéve ha…

A Samsung hajlított kijelzőinek cseréje sajnos még mindig elképesztően drága munkafolyamat, nem csak az egyedi technológia, de a felújítás és a beszerzés nehézsége miatt is. Ennek ellenére is érthető persze, ha jól bevált készülékedet nem szeretnéd akármilyen eszközre lecserélni, és inkább arra törekszel, hogy elkerüld a szervizzel járó költségeidet.

De mi van akkor, ha már megtörtént a baj? Jó esetben még használható állapotban marad a kijelződ, és megússza egy-két repedéssel, amivel úgy érzed, tudnál még együtt élni. Azt viszont mindig tartsd szem előtt, hogy ezek a szilánkos sérülések élesek is lehetnek és akár az ujjadat is elvághatod velük egy szerencsétlen mozdulat során.

Most valószínűleg végigfutott a fejedben, hogy van-e egyáltalán megoldás erre a bosszantó helyzetre – a válaszunk pedig határozottan igen, mégpedig egy csere árának töredékéért! A Smart Clinic kínálatában mostantól a Samsung kijelző javító szettet is beszerezheted, ami egyben védőfóliaként is funkcionál.

Ha még nem törted ripityára Galaxy S8 vagy újabb típusú hajlított kijelzős készülékedet, de a már szabad szemmel is látható repedések igencsak megjelentek rajta, akkor ez a szett lesz számodra a tökéletes választás. De hogy is kell elképzelned az új technológiát?

A kijelző javító csomagban egy nagy keménységű hajlított üveget, speciális UV ragasztót és UV lámpát találsz. A felhelyezés során a ragasztó képes befolyni a szilánkosra tört részletekbe és ezeket homogénné, áttetszővé alakítani. Miután ez megkötött, jóval kevésbé lesznek érezhetőek a törések a kijelző használata közben, és szinte nem is fogod észlelni a korábban erősen látható sérülést.

FONTOS: Az UV ragasztó abban az esetben tudja hibátlanul kitölteni a sérüléseket, ha azokból nem hiányzik jelentős mennyiségű szilánk, illetve a sérülések nem kifejezetten a képernyő szélén helyezkednek el. Kijelződ törése esetén ezért gyorsan kell cselekedned és minél előbb beszerezni a javító szettet a csere elkerülésének érdekében.

Ahogy azt egy kijelzővédő fóliától is elvárod, ez esetben is a telefonod vonalaira tökéletesen rásimuló védőüveget kapsz – pont addig ér, ameddig kell, nem lóg túl és a képernyő használatában sem fog megzavarni. Mivel pedig a törött pontokat tökéletesen elfedi, ezért a repedésekbe bejutó párától és szennyeződésektől sem kell tartanod, ami idővel szintén fájóan költséges hibákat okozhatna.

Ha pedig esetleg félsz, hogy már a felhelyezésnél elkövetsz egy bakit és teljesen felesleges volt a vásárlás, akkor a Smart Clinic üzleteiben ingyenesen felhelyezik készülékedre a kijelzővédőt, megkímélve téged a kockázattól.

Ha viszont mégis úgy döntesz, hogy saját kezűleg szeretnéd kipróbálni a szettet, akkor ezekre kell ügyelned:

  • Az UV ragasztó nagyon alacsony viszkozitású. Ha nem használod kellő odafigyeléssel, könnyedén eljuthat a hangszórókhoz és más belső alkatrészekhez, ami már csak cserével javítható.
  • Miután kiöntötted a ragasztót és a kijelzővédőt tökéletesen pozicionáltad, már ne helyezz nyomást az üvegre.
  • A szetthez csomagolt UV lámpa nem túl erős, lehetőség szerint 5-10 percig használd, hogy teljesen megkössön a ragasztó. Egy intenzívebb fényű – akár műkörmös – UV lámpával azonban jelentősen lerövidítheted a várakozási időt.

Felfrissítenéd a törött kijelződet? Akkor csapj le minél előbb a lehetőségre!

Forrás: Smart Clinic

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid