Újabb fotón a Huawei többszörösen hajlítható mobilja

0

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a Huawei egy háromfelé hajlítható okostelefonon dolgozik, és ez a készülék elvileg meg is fog valamikor jelenni a közeljövőben. A különleges eszközt nemrég a vállalat vezérigazgatójának kezében kapták lencsevégre, és most újabb fotón tekinthetjük meg.

A spéci telefon ismét feltűnt Richard Yu tenyerében, ezúttal összecsukott állapotban. Egyre kevésbé tartjuk valószínűnek, hogy ezek véletlenszerű szivárgások lennének, egyáltalán nem lehetetlen, hogy a kínai cég ezekkel a fotókkal akarja a rajongókat és a potenciális vásárlókat a mobil érkezésére hangolni. Ráadásul most, ahogyan összehajtott állapotában látjuk a készüléket, feltűnően vékony, még a kiálló kamerasziget ellenére is.

Vékonnyá tenni egy hajlítható okostelefont pedig kvázi presztízskérdés a kínai gyártók között, így aztán nem csoda, ha most éppen ezt az oldalát igyekeznek kidomborítani ennek a különlegességnek. Ha azt is hozzávesszük, hogy a készülék várhatóan 10 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik kinyitott állapotában, még inkább dicséretet érdemel a fejlesztők és mérnökök munkája. A kamerasziget a Mate X5-öt idézi, és még azzal együtt sem tűnik a telefon/táblagép túlzottan vastagnak, netán szélesnek a vezérigazgató markában.

Az eszköz energiaellátását jó eséllyel szilícium-karbon technológián alapuló akkumulátor biztosítja, amelyet már többen is alkalmaznak a kínai gyártók közül. Ez a kialakítás nagyobb energiasűrűséget tesz lehetővé, ami úgy is figyelemre méltó, hogy ezek a telepek töltési sebesség tekintetében még nem hozzák azt, amit a hagyományos aksik.

Egyelőre fogalmunk sincs, hogy ez a bizonyos készülék milyen néven jelenhet meg, csupán annyit tudunk, hogy a Mate 70 sorozat érkezése előtt debütálhat. A hagyományos kialakítású zászlóshajók érkezésére valamikor az év utolsó negyedének közepe vagy vége felé lehet számítani.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid