Választási lehetőséget kapnak az európai Android-felhasználók

0

Az Európai Bizottság már többször nekiment a Google-nek, amiárt az visszaél a piaci erőfölényével, komoly büntetéseket is kapott a keresőóriás, és ennek következtében változtatásokat lesz kénytelen bevezetni az EU-s felhasználók körében.

Az egyik legnagyobb kifogás azzal kapcsolatos, hogy a Google alapértelmezetten a saját szolgáltatásait állítja be az Androidot futtató készülékeken, és nem ad választási lehetőséget a felhasználóknak. Persze később lehet ezeket módosítani, de a legtöbben már nem foglalkoznak ilyesmivel, így jelentős hátrányba kerülnek a vállalat versenytársai.

A Google azonban nemrég bejelentette, hogy az EU-s szabályoknak eleget téve változtatásokat vezetnek be, és egy új képernyő fog megjelenni az androidos készülékeken.

A Google Play megnyitásakor ki kell majd választani (első alkalommal), hogy melyik böngészőt és kereső szolgáltatást szeretnénk alapártelmezetten használni a telefonunkon. Ha nem a Chrome-ot vagy a Google-keresőt választjuk, akkor pedig rögtön telepíteni is lehet majd innen alternatív appokat. A fenti opciók elvileg minden EU-s felhasználónál megjelennek majd, nem csak új készülékek esetében.

A Google Chrome pedig külön is figyelmeztetni fogja a felhasználókat, hogy bármikor kiválaszthatják, hogy melyik keresőszolgáltatást szeretnének használni.

A Google az elkövetkezednő hetekben adja ki az ezzel kapcsolatos frissítést, de szokás szerint nem mindenki egyszerre kapja majd meg.

Forrás: Google

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid