Nincs mit ezen szépíteni, a Samsung egy kicsit megcsúszott a One UI 7.0 frissítés fejlesztésével és terjesztésével. Szerencsére azért a munkálatok gőzerővel zajlanak, és valószínűleg vagyunk egy páran úgy, hogy inkább később jöjjön a szoftver, minthogy tele legyen hibával. Szerencsére a következő kiadásról, tehát a One UI 8.0-ról egészen jó híreket kaptunk egy megbízható szivárogtató jóvoltából.
Ice Universe technológiai bennfentes úgy tudja, hogy a Samsung One UI 7 frissítése után egyből a 8.0-s verzió jön, vagyis nem lesznek köztes kiadások, egyből a következő nagy frissítés fog érkezni. Ez egy kicsit szembemegy a dél-koreai gyártó azon szokásával, hogy mindig kiad néhány köztes verziót az éppen aktuális szoftverhez, vagyis alapesetben arra számítanánk, hogy a Samsung kiadja a One UI 7.1-et vagy egy 7.2-t, amelyek mindig apróbb hibajavításokat, újabb funkciókat és egyéb újdonságokat tartalmaznak.
Ezt a hagyományt fogja idén megszakítani a Samsung – legalábbis ezt állítja Ice Universe. Van ráció egyébként ebben a szivárgásban. A One UI 7 eléggé lemaradásban van a szokásos kiadási ciklustól, és a köztes frissítések elhagyásával a gyártó meg tudna takarítani magának némi időt. Ráadásul még most sem tudni pontosan – legalábbis hivatalos forrásokból –, hogy a One UI 7 mikor debütál, így aztán mire a stabil verzió megjelenik, már lehet, hogy az Android 16 és a One UI 8.0 küszöbén fogunk állni.
A legtöbb felhasználót igazából nem érdekli, hogy a készüléke éppen milyen verziószámon fut, a stabilitás és a korábban megígért funkciók zökkenőmentes működése számít igazán, és hogy mindezeket milyen számozással tálalja a Samsung, teljesen lényegtelen. Könnyen előfordulhat, hogy a vállalatnál is rájöttek erre, és ha már eleve késésben vannak, igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a One UI 8.0 sokkal korábban érkezzen, mint ahogyan azt feltételeztük.
Forrás: Android Authority