Végre egyszerűen működik a fájlok küldése Android és Windows között

0

Az Apple-nél már régóta jól működik az AirDrop, amivel könnyedén lehet fájlokat megosztani a gyártó saját eszközei között, legyen szó iPhone-ról, iPadről vagy Macről. Ennek az androidos megfelelője a Nearby Share, ami végre stabil változatban is elérhető a Windows 10 és 11 rendszerekre.

A Google még 2020-ban vezette be a Nearby Share funkciót, amit egészen Android 6.0-ig visszamenőleg megkaptak a készülékek, vagyis szinte minden droidos eszköz támogatja. A segítségével különféle tartalmakat (pl. képek, linkek, dokumentumok, egyéb fájlok) lehet gyorsan és egyszerűen megosztani a közelben lévő készülékekkel. Nem kell hozzá semmit telepíteni vagy beállítani, az Android gyári megosztás funkciójánál érhető el.

Tavaly bejelentették, hogy Windows rendszerekre is jön a Nearby Share, vagyis a különféle telefonok, tabletek, illetve a laptopok, PC-k között is egyszerűbbé válik a fájlok küldése. A funkció sokáig béta verzióban volt elérhető, vagyis élesben tesztelték, most pedig végre megjelent a kész kiadás.

Fontos, hogy a futtatáshoz 64-bites rendszerre van szükség, kell hozzá Bluetooth és WiFi is, és az ARM alapú eszközök nem támogatottak.

A jó hír az, hogy a Google már tárgyal a PC-gyártókkal, így később gyárilag is rajta lehet a különféle számítógépeken a Nearby Share, akárcsak az Android készülékeken, így tényleg semmit nem kell majd tenni ahhoz, hogy egyszerűen és gyorsan működjön a fájlok megosztása.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid