A Samsung mindössze három napja indította meg az első stabil One UI 8 frissítéseket Dél-Koreában a Galaxy S25 modellekre, most pedig számos további régióban is elérhetővé vált az új szoftver.
Szokás szerint a gyártó hazájában jelent meg először a frissítés, de szerencsére nem kellett sokat várni, hogy más felhasználók is rátehessék a kezüket. Már zajlik a szélesebb körű bevezetés, olyan országokban is, amelyekben nem volt béta program. Jó eséllyel nem kell sokat várni a hazai tulajoknak sem.
Elsőként tehát a Galaxy S25, a Galaxy S25+, a Galaxy S25 Ultra, illetve a kicsit később debütált Galaxy S25 Edge kapta meg az Android 16 alapú One UI 8 szoftvert. A következő készülékek, amelyek sorra kerülhetnek, a Galaxy Z Fold 6 és a Galaxy Z Flip 6 lehetnek, valamint a Galaxy S24 széria (S24, S24+ és S24 Ultra), ezek valamikor szeptember végén vagy október elején frissülhetnek régiótól függően.
Aztán októberben számos további Samsung telefon és tablet sorra kerül, korábbi csúcsmodellek, középkategóriás Galaxy A telefonok, illetve több táblagép is. A legtöbb készülék ekkor fog frissülni, aztán novemberben nagyjából le is zajlik a folyamat a tervek szerint.
Maga a One UI 8 egyébként kevésbé tűnik jelentős frissítésnek, mint a szintén nem túl régen megjelent One UI 7. A felület alapvetően nem változik, inkább kisebb újításokra és optimalizálásra számítunk, illetve az Android főverzió a 16-osra ugrik. A következő nagyobb update a One UI 8.5 lesz, ami majd a Galaxy S26 szériával debütál a következő év elején.
Via Sammobile
