A Xiaomi megkezdte a toborzást a HyperOS 3 nemzetközi bétájához

0

A Xiaomi a hivatalos X-fiókján jelentette be, hogy a nemzetközi piacokon is megnyitja a HyperOS 3 bétatesztelői programját. A cég tehát mostantól a Kínán kívüli felhasználók jelentkezését is várja, akik így a hivatalos megjelenés előtt kipróbálhatják az új rendszert, sőt részt vehetnek annak tökéletesre csiszolásában.

A tesztprogramba a Xiaomi Community alkalmazáson keresztül lehet jelentkezni. Nem kell mást tenned, mint rámenni a „Me”, azaz az „Én” menüpontra, majd a „Beta Testing”, vagyis a bétatesztelés lehetőségre. A kiválasztott felhasználók a megjelenés előtt, OTA frissítésként kapják meg a HyperOS 3 korai, tesztelésre szánt verzióit. Ez így elég egyszerűnek tűnik, ugyanakkor a bétatesztelésben való részvételnek megvannak a maga kockázatai.

Senkinek nem akarjuk elvenni a kísérletező kedvét, de a béta szoftverek telepítése a mindennapokban használt, elsődleges telefonra abszolút nem ajánlott. A stabil verzió előtti kiadások mindenféle hibákat tartalmazhatnak, amelyek akár használhatatlanná is tehetik azt a készüléket, amelyen futnak. A tesztelést érdemes egy másodlagos mobilon vagy tableten intézni, és a telepítés előtt mindenképpen javasolt egy teljes biztonsági mentés készítése.

Tehát a globális piacokon is megindul a HyperOS 3 tesztelése. A bétaprogram megkezdése alátámasztja azokat a korábbi értesüléseket, melyek szerint a HyperOS 3 stabil, nemzetközi változatának hivatalos bemutatójára szeptember 24-én, a Xiaomi 15T és 15T Pro mobilok leleplezésével egybekötött eseményen kerül majd sor. Ebben a korábbi cikkben ismertettük az új szoftver képességeit, illetve azokat a készülékeket, amelyek elsőként megkapják. Az adatok a kínai modellekre érvényesek, de kiindulási alapnak teljesen jók.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid