Xiaomi Mi 10 és Mi 10 Pro kiszivárgott specifikációk és árak

0

Más nagy gyártók mellett már a Xiaomi is javában készíti a 2020-as csúcsmobiljait, amelyekről most érkezett néhány érdekes hír. A fontosabb specifikációk mellett az árakról is van már némi sejtésünk.

Az alábbi infók még messze nem hivatalosak, de a legtöbb részlet megfelel annak, amit eddig pletykáltak a mobilokról. Két modellre számítunk, a Mi 10 és a Mi 10 Pro készülékekre, amik az elődeikkel ellentétben egyszerre debütálhatnak.

A normál Xiaomi Mi 10 egy 6,5 colos (vagy ennél kicsit nagyobb), 90 Hz-es OLED kijelzővel érkezhet, és természetesen már a Snapdragon 865 hatja majd, így az 5G támogatás is adott lesz. RAM-ból 8 vagy 12 GB áll majd rendelkezésre, míg a belső tárhely 128 vagy 256 GB-os lehet. Ami a kamerákat illeti, a forrás szerint egy vadonatúj Sony IMX686 fő szenzor lesz a hátlapon, ami 60 MP-es, és tartozik majd hozzá egy 20, egy 12 és egy 5 MP-es egység is. Az akkumulátor pedig 4500 mAh-s lehet 40W-os gyorstöltéssel, 30W-os vezeték nélküli töltéssel és 10W-os fordított vezeték nélküli töltéssel.

Ami a Mi 10 Pro-t illeti, itt kicsit hiányosabb a lista, de a 4 kamerából álló hátlapi rendszer még ütősebbnek tűnik. 108, 48, 12 és 8 MP-es szenzorok alkotják, és állítólag 125 fölött lesz a DxOMark pontszám, ami a jelenlegi toplista élére repítené a készüléket. Összehasonlításképpen most a Mate 30 Pro 5G az első helyezett 123 ponttal, a Mi Note 10 és az alap Mate 30 Pro pedig 121 ponttal holtversenyben a második.

A Xiaomi Mi 10 Pro is egy méretes, 4500 mAh-s (vagy ennél kicsit nagyobb) akkumulátort kaphat, de a töltés még durvább lesz, vezetékkel állítólag 66W-ot támogat majd a mobil, ami a jelenlegi rekorder Oppo Reno Ace 65W-os megoldását is lepipálja, a 40W-os vezeték nélküli töltéssel pedig messze a konkurencia előtt járhat majd a Xiaomi mobilja.

Xiaomi Mi 10 és Mi 10 Pro árak

Egyelőre nem érdemes mérget venni rá, de úgy tűnik, hogy a Mi 10 indulóára 3199 jüan lesz, ami átszámolva 459 dollár vagy 135.500 Ft, míg a Mi 10 Pro alap verziója 3799 jüanba kerülhet majd (545 dollár vagy 161 ezer Ft). A legdurvább Mi 10 Pro kiszerelésért (12+512 GB) pedig 4499 jüant kérhetnek, ami 646 dollár vagy 190 ezer Ft.

Ezek persze Kínára vonatkoznak, az európai árak jóval magasabbak lehetnek. A készülékek bemutatóját valószínűleg február végén tartják az MWC expón, és márciustól talán már meg is lehet majd vásárolni őket.

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid