Hatalmas siker a Xiaomi Mi Band 3 okoskarkötő

0

A múlt hónapban megjelent Xiaomi Mi Band 3-ra hatalmas kereslet mutatkozik, ami nem is meglepő, hiszen sokat fejlődött az elődjéhez képest, mégis kifejezetten olcsó maradt.

Még múlt hónap végén osztotta meg a vállalat vezérigazgatója, Lei Jun a jó hírt, hogy a június 5-ei start után mindössze 17 nap kellett ahhoz, hogy az első 1 millió példány gazdára találjon. Mindez úgy, hogy hivatalosan még csak Kínában kapható a kütyü.

Annak ellenére, hogy a nemzetközi verzió még nem érkezett meg, már beszerezhető nálunk is a Mi Band 3, méghozzá elég jó áron. A kezdeti 50 dollár helyett most már 30-40 dollár közötti összegért árulják az okoskarkötőt. Néhány példa:

Az árak bármikor változhatnak, pontos összeget kattintás után láthatsz.

Egyébként már javában teszteljük a kütyüt, eddig nagyon jónak tűnik, hamarosan lesz róla részletesebb cikk. Sajnos most még csak kínai verzió létezik, de az értesítéseket magyarul is ki tudja írni, és már vannak benne ékezetes karakterek is. Hamarosan pedig valószínűleg jön rá nemzetközi szoftver is, tehát nyugodtan be lehet rendelni.

A főbb újítások a következők:

  • Nagyobb és fényesebb OLED kijelző (0.78 col)
  • A kijelző többféle érintést támogat (fel-le, jobbra-balra, lehet lépkedni a menüben)
  • Beállítható óradizájn
  • Nagyobb akkumulátor (110 mAh) és változatlanul jó üzemidő
  • Már kiírja az értesítéseket vagy a hívó fél nevét
  • Van stopper
  • Jobb vízállóság (50m)
  • stb.

Még valami: most akár meg is nyerheted a Xiaomi Mi Band 3-at, csináltunk egy egyszerű nyereményjátékot, amit itt találsz. Hajrá!

Forrás: Xiaomi

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid