Bemutatták a Huawei P20 Lite-ot

0

Bár a Huawei P20 család többi tagjának még nem jött el az ideje, a Lite verzió máris lelepleződött. A készülék először mint Nova 3E lett bejelentve – Kínában ezen a néven lesz kapható – míg Európában marad a P20 Lite jelölés. 

A mobil már egy hete feltűnt egy lengyel kereskedő kínálatában, így összességében ez immáron a második alkalom alig egy héten belül, hogy minden kiderül róla. A masina kék, rózsaszín és fekete színekben lesz majd kapható. Az 5.84 colos kijelző 19:9 képaránnyal, valamint 1080×2280 pixeles felbontással bír. A megjelenítő felső részén található egy szenzorsziget, ez ad otthont a beszédhangszórónak, valamint az előlapi 16 megapixeles kamerának.

A készülék belsejében egy Kirin 659 lapkakészlet található, amelyet 4 GB RAM, valamint 64 GB belső tárhely egészít ki. Utóbbi egyébként bármikor bővíthető. A hátlapon természetesen a modern trendeknek megfelelően duál kamerakészlet található, egy 16, valamint 2 egy megapixeles szenzorral, utóbbi mélységet is érzékel, és persze a portrémódban való fotózás sem akadály.

A hátlapon nem csak a kamerák, hanem ujjlenyomat-olvasó is található, a burkolat alatt pedig egy 3000 milliamperórás telep terpeszkedik. A telefon által futtatott rendszer Android 8.0 Oreo, amelyet az EMUI 8.0 felülete öltöztet. A P20 Lite 369 eurós áron indít (kb. 115 ezer forint), és hamarosan több európai piacon is kapható lesz.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid