Megint a Sharp alkothat nagyot a keret nélküli mobilok terén

1

A Sharpot vélhetően már nem kell egyetlen olvasónknak sem bemutatni, de az sem egy új dolog, hogy míg a legtöbb gyártó nemrégiben kezdte el a kijelzőket övező ronda kávák megszüntetését, addig a japán vállalat már régóta munkálkodik ilyesmin. A korábbi mobiljaikon leginkább csak alul volt vastagabb keret, máshol szinte semmi, a hamarosan érkező újdonságok előlapja viszont már szinte teljes egészében kijelzőből fog állni. 

Tehát a japánok már a Xiaomi Mi MIX megszületése előtti is benne voltak a kávamentesítő mozgalomban, és vélhetően most sem kicsiben gondolkodnak. Egy magát megnevezni nem kívánó forrás szerint a Sharp hamarosan két olyan okostelefonnal fog előrukkolni, amelyek minden eddigi mobilnál vékonyabb kerettel bírnak majd. Az egyik készülék modellszáma FS8010 lesz, míg a másiké FS8016, és szinte mindenben egyezni fognak, kivéve a chipsetet.

Utóbbi belsejében egy Qualcomm Snapdragon 660 lapka fog dolgozni, míg a másikban egy Snapdragon 630, egyébként mindkét lapkakészletet előző hónapban leplezték le a nagyérdemű előtt. A további specifikációk részét képezi egy 5.5 colos megjelenítő 2048×1080-as felbontással, minimum 91.3 százalékos képernyő/előlap aránnyal (a Galaxy S8-nál durván 84% ez az érték). A masinák hátlapján egy 12 megapixeles duál kamerakészlet viríthat, a rendszermemória pedig 4 vagy 6 GB lesz. A mobilokon Android 7.1.1 Nougat fog futni már gyárilag.

A fentieket egyébként valamelyest megerősítette egy AnTuTu teszt eredménye is, annyi különbséggel, hogy a felbontást a benchmark program valamiért 2040×1080-nak érzékelte. A szintetikus teszt megsúgta nekünk az előlapi kamera felbontását is – 8 megapixel -, és neki köszönhetően tudjuk, hogy a belső tárhely 64 GB-os. A mobilok várhatóan július 17-én kerülhetnek bemutatásra.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid