100 MP-es kamerával érkezett a Honor 90 Lite

0

Májusban debütált a Honor 90 széria, ami elsőként Kínában jelent meg, de a két új készülék hamarosan a globális piacokon is kapható lesz. A telefonok július 6-án lépnek ki a kínai határokon kívülre, de előttük egy harmadik modell, a Honor 90 Lite boldogítja majd az európai vásárlókat, akik egyes országokban már hozzá is juthatnak a középkategóriás újdonsághoz.

A Honor 90 Lite MediaTek Dimensity 6020 lapkakészlettel érkezett, amely mellé 8 GB RAM és 256 GB háttértár társul be. Ez már kétszer annyi memória, mint amennyit a korábbi Honor 70 Lite modell kínált – azért rá hivatkozunk, mert a Honor 80 széria sosem kapott Lite kiadást, helyette egy SE változat jelent meg. Az operatív memóriát igény szerint virtuálissal is meg lehet toldani a háttértár kárára további 5 GB-tal, így összesen 13 GB áll majd rendelkezésre.

A megjelenítő is jobb, mint korábban, nagyobb a mérete és a felbontása is, 6,5 colos HD+ panel helyett 6,7 colos Full HD+ képernyőt kapunk, ami ráadásul 90 Hz-es az eddigi 60 helyett. A képernyő felső részén, középre igazítva találunk egy kivágást, ide szerelték az előlapi 16 MP-es kamerát.

A kameráknál maradva, a hátlapi elsődleges modul egy 100 MP-es konstrukció, ami f/1,9 rekeszértékű lencsék mögött foglal helyett. Nyilván messze nem olyan menő ez, mint a Honor 90 200 MP-es fő képrögzítője, de így is kétszeres felbontást biztosít ahhoz a megoldáshoz képest, ami a Honor 70 Lite-ra került. A kamerakészlet részét képezi továbbá egy 5 MP-es ultraszéles látószögű egység is. A készülékkel mozgóképet rögzíteni legfeljebb Full HD felbontásban lehet.

A Honor 90 Lite energiaellátását egy 4500 mAh-s akkumulátor biztosítja, ami kompatibilis a 35 wattos Honor SuperCharge töltéssel. A megfelelő adapterrel mindössze félóra alatt 55 százalékra tölthető a teljesen lemerült készülék. Az okostelefon 7,48 mm-es keresztmetszettel és 179 grammos tömeggel bír.

A személyes adatok biztonságát egy az oldalsó keretre szerelt ujjlenyomat-olvasó biztosítja, az elvesztett energiákat pedig USB-C porton keresztül lehet visszanyerni. Ezeken kívül még említést érdemelhet az okostelefon által büszkén birtokolt Hi-Res Audio és Hi-Res Audio Wireless tanúsítvány is.

A Honor 90 Lite kék, ezüst és fekete árnyalatokban kerül forgalomba, nálunk Európában 300 eurós áron (~112 ezer Ft), de akik időben lecsapnak a készülékre, egyes régiókban ajándék Earbuds X5 vezeték nélküli fülhallgatót kapnak további kedvezményes kuponok mellett.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid