12 dollárért adták el a Google.com-ot

0

Szinte hihetetlen dolog történt a napokban, egy tévedés folytán ugyanis eladták a világ egyik legértékesebb webcímét, a Google.com-ot, mégpedig szinte fillérekért.

Az esetről a szerencsés vásárló, Sanmay Ved számolt be a blogján, de a történetet maga a Google is megerősítette. A keresőóriás elmulasztotta megújítani a google.com domain nevet, amit így egy nevetséges összegért be lehetett regisztrálni.

Ved éppen a szabad domain címek között keresgélt, és először ő maga sem hitte el, amit lát, de azért tett egy próbát, és beregisztrálta a google.com-ot mindössze 12 dollárért, azaz kevesebb, mint 3300 Ft-ért. Nagy meglepetésére a regisztráció sikeres volt, ténylegesen a tulajdonába került a név, és pár percig a domain beállításihoz is hozzáfért.

A Google-nél persze rögtön észrevették a hibát, és visszavonták a tulajdonjogot (a keresőóriás domain regisztrátorként is működik). Ezután visszautalták az összeget a vásárlónak, aki így is nagyon szerencsés, hiszen elmondhatja magáról, hogy egy rövid ideig ő volt a google.com egyedüli tulajdonosa.

Érdekesség, hogy Sanmay Ved korábban 5 évig a Google-nél dolgozott (és nem az eset miatt nincs már ott).

Sanmay VedHVG

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid