A leginkább mobiljátékosokat célzó iQOO márka nemrég nyilvánosságra hozta 15-ös számú zászlóshajójának néhány fontosabb specifikációját. A készülék a sorozat történetében először kap vezeték nélküli töltést, külső borítása víz- és porálló lesz, előlapjára Samsung gyártmányú AMOLED kijelző kerül, a belsejébe pedig csúcskategóriás Qualcomm processzor.
Az iQOO hivatalosan is megerősített néhány részletet a még ebben a hónapban bemutatkozó 15-ös modellel kapcsolatban. A legfontosabb újdonság az, hogy a készülék a sorozat történetében először támogatni fogja a vezeték nélküli táplálást. Emellett a mobil külső borítása meg fog felelni az IP68-as és IP69-es minősítések követelményeinek, vagyis elektronikája védett lesz a vízzel és a porral szemben.
Egy másik hivatalosan megerősített újítás az ultrahangos ujjlenyomat-olvasó szenzor, amely a képernyőben foglal helyet. Ez a biometrikus modul állítólag gyorsabb lesz, mint az a megoldás, amit az iQOO 13-ban alkalmaztak. Az is igazolást nyert, hogy az USB-C port támogatni fogja az USB 3.2-es szabványt.
A korábban már napvilágra került specifikációk között szerepel, hogy az okostelefont a Qualcomm Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapkakészlet fogja hajtani, vagyis a legújabb és legerősebb androidos hardver kerül majd a belsejébe. Az előlapon egy 6,85 hüvelykes, QHD felbontású, 144 Hz-es megjelenítő foglal majd helyet, ez a panel a Samsung gyártmánya, 2600 nites csúcsfényerővel.
Bár a bemutató pontos dátumát még nem hozták nyilvánosságra, a kínai szóbeszédek szerint a vállalat stílszerűen október 15-én fogja leleplezni az iQOO 15-öt. Arról egyelőre nem tudni, hogy a mobil nemzetközileg is kapható lesz-e, de mivel a márka készülékei olykor felbukkannak a kínai határokon kívül is, egyáltalán nem temetnénk ezt a lehetőséget.
Forrás: GSMArena
