A Samsung megtörte az Intel 24 éves uralmát

0

A Samsung közzétette a második negyedévre vonatkozó pénzügyi eredményeit, amelyből sok érdekes részlet kiderült, például hogy már a dél-koreai vállalat a világ legnagyobb félvezetőgyártója.

Az Intel 1993 óta uralta a félvezetők piacát, mióta megjelentek az első Pentium processzorok. Pár éve még kétszer akkora forgalmat bonyolítottak le az ágazatban, mint a Samsung, mostanra azonban durván megerősödött az utóbbi. Pár hónapja már beszámoltunk róla, hogy a dél-koreai vállalat vészesen megközelítette a riválisát, most pedig hivatalosan is megtörtént a trónfosztás.

A Samsung sikerét többek között annak is köszönheti, hogy egyre nagyobb az igény a mobil eszközökre, illetve az azokba szánt alkatrészekre. A vállalat a memóriaegységek, a flash adattárolók és a mobilprocesszorok gyártásában is rendkívül sikeres.

A Samsung félvezetőgyártásból származó bevétele nem kevesebb, mint 15 milliárd dollár volt 2017 második negyedévében, ami óriási előrelépés az egy évvel korábbi 2.4 milliárdos eredményhez képest.

Egyébként más szempontból is nagyon sikeres negyedévet zárt a Samsung, megszerezték például a világ legjövedelmezőbb vállalata címet is, beelőzve az Apple-t.

via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid