3 érdekes retró játékkonzol, ha nosztalgiáznál egy kicsit

0

A retró konzolok aranykorát éljük, egyre több gyártó adja ki újra valamilyen korábbi gépét, előretelepítve néhány játékkal. Sok esetben nem valami kielégítő az árazás, sőt, az elérhető címek se minden esetben nyerik el a felhasználók tetszését, ám ilyenkor jönnek képbe a kreatív kínaiak, akiknek mindenre (is) van valami alternatívájuk. A retró játékgépek sem számítanak kivételnek, így vásárlás után csak azt kell eldönteni, anyukáé/apukáé vagy a lurkóé lesz a vásárolt termék, a viták elkerülése végett. :)

A Tomtop webáruházának karácsonyi akciói között akad több igazán klassz retró masina is, ezek közül a Pandora 6S biztosan csalni fog néhány örömkönnyet az idősebb generáció tagjainak szemébe, és kiváló szórakozás lehet a fiatalabbak számára is. A bevezetőben említett vitára itt nincs szükség, mivel a géppel ketten is játszhatnak teljesen kényelmesen, a beépített 1399 cím között pedig biztosan találnak olyat, amit együtt is játszhat a szülő és a gyerek.

Ami a technikai oldalt illeti, a konzolon van VGA, HDMI és USB port is, így szinte bármilyen televízióra, monitorra rá lehet kötni a gépet. A csomagolásban a szükséges vezetékek is megtalálhatóak, így nem szükséges azonnal a műszaki boltba szakadni, hogy játszhassunk, kibontás után már neki is lehet kezdeni a mókának. A maximálisan elérhető felbontás 1280×720, de ezeknek a régebbi játékoknak ennyi bőven elegendő lesz. A termék most akciós áron 135 dollárért vihető, a WDYXJ kuponnal pedig egy kis extra kedvezményt is kapsz. További részletekért és megrendelésért kattintsatok bátran erre a linkre!

A Tomtop csapata azokra is gondolt, akik sokat ingáznak, és utazás közben nem feltétlenül a kinti tájat szeretnék bámulni, hanem inkább lekötnék magukat egy jó játékkal. No persze az X12 otthon is remek szórakozást biztosít a fotelben ülve, sőt, AV kábellel a TV-re is ráköthető. Az 5.1 colos kijelzőn nem csupán játszani lehet, az eszköz hordozható médialejátszóként is megállja a helyét, sőt, e-bookot is olvashatunk rajta.

Az X12 8 GB-os belső tárhelyét színig pakolhatjuk kedvenc GBA NES játékainkkal, amennyiben pedig szűkösnek bizonyulna, a háttértár bővíthető egy 32 GB kapacitású TF memóriakártyával. Ha valami miatt félbe kell szakítani a játékot, a készülék képes a játékmenetet archiválni, így az bármikor folytatható. A multifunkciós eszköz 39 dolláros áron rendelhető, a WDNES kuponnal pedig még olcsóbb. Ha netán sikerült felkelteni az érdeklődésedet, érdemes lesz ezen a linken szétnézni, ahonnan meg is tudod rendelni a kézi konzolt.

Utolsó bemutatásra kerülő konzolunk szintén a hordozható masinák sorát erősíti. A Retro Mini 2 összesen 168 beépített játékkal érkezik, igazi klasszikus mindegyik. Az eszköz 3 colos kijelzőjén a cserélhető 700 mAh kapacitású akkumulátornak köszönhetően 5 órányi folyamatos játék lehetséges, de ha netán eszünk ágában sincs elmenni otthonról, akkor egy AV vezetékkel nagyobb képernyőn is élvezhetjük a retró címeket. Ráadásul a szükséges kábel a csomag részét képezi.

A készülék ideális ajándék lehet gyerekeknek, és a rengeteg előre telepített játéknak köszönhetően lányok és fiúk is örömmel fogják használni. A Retro Mini 2 mindössze 14,33 dolláros áron rendelhető, további fontos részletekért és megrendelésért kattintsatok erre a linkre!

Forrás: Tomtop

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid