3 érdekes új termék jelent meg a GearBest oldalán

0

Ezt a hetet három vadonatúj termékkel nyitotta a GearBest, ugyanis megjelent a kínálatban egy remek 10 colos táblagép, egy olcsó, kisméretű drón 2 kamerával és akár 20 perces repülési idővel, valamint egy még olcsóbb 4K-s TV-okosító. Mindhárom termékre van most bevezető akció, tehát mindenképpen érdemes rájuk nézni, ha felkeltette valamelyik az érdeklődésedet.

ALLDOCUBE M5X 4G tablet

A tabletek lényegében óriási kijelzők, tartalomfogyasztásra és játékra alkotva, bár némelyiken a munka sem tűnik lehetetlennek a megfelelő perifériák csatlakoztatásával. Az Alldocube M5X egy mobil irodai és szórakoztató centrum egyben, és az egyik legfontosabb erénye maga a képernyő, hiszen 10,1 hüvelyken kínál 2560×1600 pixeles felbontást. Az IPS panel takarásában szerencsére akad azért kellő mennyiségű nyers erő is, amit egy tízmagos MediaTek Helio X27 lapkakészlet biztosít. Hogy a felhasználói élmény valóban folyamatos és gördülékeny legyen, 4 GB RAM, valamint 64 GB belső tárhely került a prémium külalakú burkolat alá.

Bár nyilvánvalóan elég röhejes látvány, ha az ember táblagéppel próbál fotókat készíteni, de ha nagyon muszáj, ezt ezzel a készülékkel is megtehetjük, erről a hátlapra szerelt 5, illetve az előlapon található 2 megapixeles kamera gondoskodik. A képrögzítő egységeknél azonban jóval hasznosabb a beépített LTE modem, ami ráadásul a nálunk használatban lévő B20 hálózatokkal is tökéletesen boldogul. Vezeték nélküli kapcsolatok terén cseppet sem szenvedünk hiányt, WiFi, Bluetooth 4.2 és GPS teszi még hasznosabbá a készüléket.

Mivel ezzel a masinával az internet bárhol és bármikor az ölünkbe lehet, érdemes volt a gyártónak egy komoly kapacitású akkumulátor szerelnie a tabletbe. Az Alldocube valószínűleg nem hibázott a 6600 mAh-s teleppel, ami vélhetően remek üzemidőt biztosít, bár ez természetesen a felhasználói szokásoktól is nagyban függ.

Az Alldocube M5X 4G táblagép most bevezető áron nettó 169,99 dollárért vásárolható meg ezen a linken.

Tianqu Visuo XS816 drón

Akik egyáltalán nem terveznek professzionális felhasználást, de azért szívesen szórakoznának valamilyen drónnal, kiváló üzletet csinálhatnak a Tianqu Visuo XS816 beszerzésével. A módfelett kedvező ár ellenére számos érdekes lehetőség és funkció rejlik az apró készülékben. A szerkezet belsejében egy 1800 mAh kapacitású akkumulátor található, ami a gyártói leírások értelmében 20 perces repülési idő tesz lehetővé. Amennyiben a telep megadta magát, egy szűk órán belül újra használhatóvá válik a gépezet, ha töltőre tesszük.

A drón a felvételeket egy duál kamerakészlet segítségével készíti, amelyek érzékelői 2, illetve 0,3 megapixelesek. Az egyik szenzor a készülék elején, míg a másik az alján található, ezek között lehet váltani, de akár mindkettő használható egyszerre is, osztott nézetben. A készülék számos üzemmóddal rendelkezik, így képes követni a felhasználót, de akár 360 fokos repülést is aktiválhatunk egyetlen gombnyomás segítségével. Lehetőségünk van kijelölt pontokon keresztül átreptetni a gépet, előre összeállítva a számunkra megfelelő útvonalat.

A készülékbe épített Optical Flow Positioning rendszernek köszönhetően a képek és a felvételek minőségét semmilyen remegés vagy külső behatás nem ronthatja el, és a repülés még stabilabbá válik. Egy ilyen 50-60 dolláros készüléket nyilván a helyén kell kezelni, nem fogja kiváltani a tízszer ennyibe kerülő profi gépeket, de kiváló kóstoló lehet a drónok világából. Ha pedig többre vagyunk, később bármikor bővíthetjük a gépparkot.

A Tianqu Visuo XS816 drón most 52,99 dollárba kerül egy akkumulátorral, de kérhetjük csomagban is 2-3 aksival, esetleg táskával. Vámmentes szállítás: Priority Line.

Alfawise A8 Pro 5G WiFi Magic Box TV-okosító

Nagyon sokan vásároltak valamilyen televízió készüléket a Full HD, illetve 4K felbontások hajnalán. Ezek nem voltak egyebek, mint nagyfelbontású képernyők minden különösebb okos funkció nélkül. Többek között ezek pótlására lehet kiváló eszköz egy TV okosító, mini PC, vagy “box” – ahogyan ezeket az apró számítógépeket nevezik. Az Alfawise A8 Pro szinte minden hétköznapi tartalomfogyasztással kapcsolatos feladatot képes ellátni.

A készülék képes lejátszani a 4K felbontású videókat, a még szélesebb körű kompatibilitásról pedig a viszonylag naprakész operációs rendszer gondoskodik. Az Alfawise apró gépezete Android 8.1 Oreo-t futtat, így rengeteg alkalmazáshoz és tartalomhoz juthatunk hozzá. A “kép a képben” funkciónak köszönhetően ezeket az applikációkat akár videónézés közben is használhatjuk.

A Rockchip 3229 lapkakészletnek, a 2 GB RAM-nak, illetve a 16 GB belső tárhelynek köszönhetően a hétköznapi feladatokkal simán elboldogul az egyébként kompakt, kvázi zsebre vágható készülék. A stabil vezeték nélküli kapcsolatot a kétsávos WiFi modem szavatolja, így a világháló minden szeglete elérhetővé válik majd. Mivel az Android ökoszisztéma híres a nagyszámú játék kínálatáról, az eszköz akár egyszerűbb konzolként is számításba jöhet, a gyerekek biztosan imádni fogják. Az ára most akcióban 27,99 dollár, és mivel ez az összeg vámhatár alatt van, így semmilyen extra fizetnivaló nem terheli. Részletek és rendelés ezen a linken.

Forrás: GearBest

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid