4 év támogatást kapnak az új Xiaomi csúcsmodellek

0

Nemrég bemutatták a Xiaomi 12 modelleket a nemzetközi színtéren is, és a gyártó elkötelezte magát egy viszonylag hosszú szoftveres támogatás mellett. Nézzük a részleteket!

A két valódi csúcsmodell a Xiaomi 12 és a Xiaomi 12 Pro, ezekben Snapdragon 8 Gen 1 lapka dolgozik. A készülékek esetében a Xiaomi ígéretet tett arra, hogy 3 nagy Android verziófrissítést fognak biztosítani, a biztonsági javításokat pedig legalább 4 éven keresztül elérhetővé teszik. Az újdonságok Android 12 rendszerrel és MIUI 13 felülettel debütáltak, ami azt jelenti, hogy már az Android 15 is meg fog jelenni rájuk.

Ez mindenképpen előrelépés ahhoz képest, hogy korábban 2 nagy verziófrissítés és 3 évnyi biztonsági támogatás volt jellemző az androidos csúcsmodellek esetében, de azért az elmúlt időszakban már a Samsung is túllépett ezen, sőt, ők igazából még a Xiaomi friss vállalásánál is többet ígérnek.

A Xiaomi 12 és a 12 Pro mellett megérkezett a Xiaomi 12X is, ami az alap modellhez nagyon hasonló, de “csak” egy Snapdragon 870 dolgozik benne. Sajnálatos módon erre a telefonra nem vonatkozik a hosszabb támogatás, legalábbis erről nem esett szó.

Ami viszont mindhárom készülékre érvényes, az a 6 hónapos kijelzőgarancia, ami annyit jelent, hogy ez idő alatt egy alkalommal ingyen cserélik, ha összetörne a panel. Továbbá 2 év garancia jár a telefonokra, de ennek leginkább az EU-n kívül lesz jelentősége, hiszen nálunk kötelező a 2-3 éves garancia az ártól függően.

Az új szériából elsőként a Xiaomi 12-t lehet megvásárolni, a bevezető akció részleteit itt éred el.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid