5G-s lesz a Huawei első hajlítható telefonja

0

A Huawei egyik magas rangú vezetője elárult pár érdekes dolgot a gyártó terveiről, amiket most veletek is megosztunk.

Ken Hu nemrég azt nyilatkozta, hogy a Huawei első hajlítható telefonja a gyártó első 5G-s mobilja is lesz egyben. A készülék 2019 közepe táján érkezik, de nem ez az egyetlen okosmobil az új kommunikációs szabvánnyal, amin dolgoznak, ugyanis a Honor almárka is készül a saját 5G-s telefonjával.

Az első 5G-s mobil címéért nagy verseny folyik a gyártók között, és most még lehetetlenség lenne megjósolni, hogy melyik vállalat dobja majd piacra leghamarabb a készülékét. Persze ez még úgyis csak amolyan technológiai erőfitogtatás lesz, hiszen egy darabig nem igazán fogjuk tudni kihasználni a telefonok ezen képességét 5G hálózat híján.

Az első valódi hajlítható kijelzős mobil már érdekesebb kérdés, itt leginkább a Huawei versenyez a Samsunggal, ám a jelenlegi bejelentés fényében úgy tűnik, hogy utóbbi lesz a gyorsabb, hiszen a dél-koreaiak állítólag még idén bemutatják a prototípust, és jövő év elején meg is érkezhet a végleges változat (persze minden bizonnyal 5G nélkül, és csak limitált darabszámban).

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid