6 colos lehet a Nexus 6!

1

Egy darabig azt hihettük, hogy véget ér a Nexus sorozat, és a helyét az Android Silver veszi majd át. A Google korábbi bejelentése szerint azonban erről szó sincs, ráadásul most kiderült néhány információ, amik feltehetően a következő Nexus mobilra vonatkoznak.

Az AndroidPolice tudomást szerzett egy Shamu kódnevű mobilról, ami talán a Nexus 6-ot takarja. A készülékről eddig viszonylag kevés konkrétum derült ki, de azt már tudjuk, hogy 5.9 colos kijelzővel rendelkezik majd. Ez meglehetősen nagy ugrás lenne a korábbi Nexus 5-höz képest, de azért nem elképzelhetetlen.

Nexus-8-HTC

Az is kiderült, hogy a Motorola készíti majd az új modellt. Ez szintén érdekes, hiszen eddig leginkább az LG-ről és a HTC-ről hallottunk, mint lehetséges gyártó. Arra is fény derült, hogy ujjlenyomat-olvasó is lesz a készülékben, de sajnos ezzel le is zárult a kiszivárgott részletek sora.

A Motorolának egyébként tényleg van egy Shamu kódnevű készüléke fejlesztés alatt, de ez még nem valódi bizonyíték, hiszen nem biztos, hogy egy Nexus modellről van szó. Arra mindenesetre elég nagy az esély, hogy az új Nexus mobil az Android L rendszerrel debütál majd idén ősszel.

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid