6 éves okostelefonra telepítették a Windows 11-et

0

A Microsoft nemrég jelentette be a Windows 11-et, aminek már tölthető is az első előzetes verziója, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, nem mindenki rendeltetésszerűen használja az új rendszert. Valaki már telepítette is egy okostelefonra, ráadásul nem is egy friss modellre.

Az alany nem más, mint egy 2015-ben kiadott Nokia Lumia 950 XL, ami eléggé elmarad tudásban a jelenlegi készülékektől, ugyanakkor a benne dolgozó Snapdragon 810-es lapka a mai napig megállja a helyét. Az eredetileg Windows Phone rendszerű telefonra egy fejlesztő mindössze egyetlen nap alatt portolta a Windows 11-et, és ahhoz képest, hogy nem fektetett bele túl sok munkát, egész korrektül fut.

Persze az 5,7 colos kijelzőn nem túlzottan kényelmes egy asztali rendszert kezelni, és vannak kisebb-nagyobb megakadások, de nem is arra való ez a kísérlet, hogy egy napi használatra alkalmas dolog süljön ki belőle. Inkább csak érdekességként érdemes tekinteni rá.

Azonban ha kicsit tovább gondoljuk ezt az egészet, még lehetne is értelme, már csak azért is, mert a Windows 11 képes lesz arra, hogy natívan futtassa az Android alkalmazásokat (a mostani előzetesből azonban ez a lehetőség még kimaradt). A Windows Phone egyik problémája épp a szűkös appkínálat volt, ám így el tudjuk képzelni, hogy lenne fantázia Windows rendszerű mobilokban.

Végül érdemes megjegyezni, hogy láthattunk már korábban is Windows 11-et telefonon hasonló videókban, de ezeket eddig minden esetben távoli asztallal oldották meg, ez az első alkalom, hogy valóban a készüléken fut a Microsoft újdonsága.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid