64 másodperc alatt 30 000 darab OnePlus 2 kelt el

0

A OnePlus tartott egy akciót Kínában, amelynek keretében 30 ezer darabot lehetett megvásárolni a 2016-os zászlóshajó-gyilkosból, ráadásul meghívó nélkül. A kínai vásárlók pedig nem voltak restek, és mindössze 64 másodperc alatt elkapkodták a teljes készletet.

A OnePlus 2 hivatalosan csak augusztus 11-től lesz kapható világszerte, azonban néhány szerencsés vásárló Kínában már meg is rendelhette a saját készülékét. A legérdekesebb része a dolognak viszont az, hogy a vásárláshoz egyáltalán nem volt szükség meghívóra. Ezek szerint a gyártó csak a nemzetközi piacon alkalmazza ezt a rendszert, az anyaországában nem.

Ha valaki lekéste volna azt az egy percet, annak sem kell csüggednie, ugyanis a cég egy újabb hasonló akciót tervez a telefon hivatalos megjelenésének napján, augusztus 11-én, szintén Kínában. Az nem derült ki, hogy akkor hány eladó darabbal számolhatunk, de valószínűleg bármekkora készletet el tudna adni a OnePlus.

OnePlus-2-1

A készülék 16 GB-os variánsa 2000 jüanba kerül Kínában, amely átváltva kicsivel több, mint 90 ezer forint. Ezen az összegen nem kell meglepődni, hiszen a távol-keleti országban minden telefon jóval alacsonyabb áron kapható, mint mondjuk nálunk. A 64 GB-os verzió 2400 jüanba (110 ezer forint) kerül, az árkülönbséget az is indokolja, hogy ebben a variánsban 3 helyett 4 GB RAM található.

Továbbá kiderült egy olyan részlet is a telefonnal kapcsolatban, amelyről eddig még nem esett szó. Ez pedig a cserélhető hátlapok ára, hiszen a OnePlus nagyon büszke, hogy ezáltal testreszabható a készülékük. A kínai piacon az egyes hátlapokat 100 jüanért érezhetjük magunkénak, amely körülbelül 4500 forintot jelent (ez az ár szintén változhat az európai megjelenés során).

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu egyik legújabb és legfiatalabb szerkesztője.

NapiDroid