8 colos összehajtható készüléken dolgozik a Huawei

0

Több gyártó összehajtható mobiljáról láthattunk már terveket, és most végre a Huawei-é is kikerült, ráadásul a pletykák szerint ők dobhatják majd először piacra ezt.

Egyelőre még elég kevés infó szivárgott ki, de azt már tudni lehet, hogy a BOE nevű kínai cég kijelzőjét használják majd. Aki esetleg nem tudná, a világ egyik legnagyobb megjelenítőkkel foglalkozó vállalatáról van szó, akik olyan nagy cégekkel dolgoznak együtt, mint a Samsung, a Xiaomi vagy az Oppo.

A Huawei mobilja egyébként félig-meddig tablet lesz, hiszen 8 colos kijelzővel érkezhet, és összecsukva kapnánk egy kisebb kijelzőt, ahol már telefon módban működne a kütyü.

Úgy tűnik, hogy már elég jól állnak, mivel a hírek szerint néhány hónapon belül akár piacra is dobhatják ezt. Persze az ilyesmit érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen rengetegszer olvastunk már hasonlót más gyártókról is.

Az biztos, hogy ha végre egyszer az egyik gyártó kiadja majd az ilyen készülékét, az horror árat fog kapni, és csak kis mennyiségben kerül majd legyártásra. Így inkább amolyan technikai erőfitoktatásról lesz eleinte szó, mintsem egy olyan termékről, amit az átlagos felhasználóknak szánnak.

Forrás: Etnews

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid