Hivatalos: a Nothing Phone (2) három nagy Android frissítést fog kapni

0

Egyre több részletet hoznak nyilvánosságra a Nothing Phone (2) kapcsán, egyes érdekességeket a szivárogtatók ásnak elő valahonnan, másokat pedig teljesen hivatalos források közölnek. Nemrég éppen a cég alapítója, Carl Pei leplezte le az okostelefonban duruzsoló lapkát, illetve azt is megindokolta, hogy miért épp ezt a chipet választották. Most megerősítették a mobil képernyőjének méretét, illetve a tényt, hogy az okostelefon három nagyobb Android rendszerfrissítést fog kapni.

A Nothing Phone (2) belsejében Snapdragon 8+ Gen 1 lapkakészlet zakatol majd, amely ugyan egy tavalyi konstrukció, viszont még mindig óriási teljesítményre képes. Pei szerint, ha egy Snapdragon 8 Gen 2 chipset hajtaná a készüléküket, azt nem tudnák olyan kedvező áron értékesíteni, mint ahogyan szeretnék.

Miután tisztázták, hogy milyen processzor duruzsol a Nothing Phone (2) belsejében, nyilvánosságra hozták azt is, hogy az akkumulátor egy picit nagyobb lesz, mint az előző generáció esetében: 4500 helyett 4700 mAh-s telepet szerelnek a vélhetően újfent különleges hátlapi kialakítással érkező okostelefon borítása alá.

Egy részlet a hátlap kialakításából

Most pedig megtudhattuk, hogy egy 0,15 hüvelykkel méretesebb, vagyis 6,7 colos képernyő kerül majd a telefon előlapjára. A gyártó nem közölte a panel felbontását, de valószínűleg ugyanúgy Full HD+ lesz, mint ahogyan a Phone (1) esetében.

A Nothing igyekszik környezettudatosabb lenni, állításuk szerint a Nothing Phone (2) gyártásakor a szén-dioxid kibocsátás 53,45 kg lesz, ami 5 kg-mal kevesebb, mint amennyit a korábbi modell előállításakor a légkörbe juttattak. Azt is hozzátették, hogy háromszor annyi újrahasznosított vagy bioalapú komponenst fognak a gyártás során alkalmazni, az okostelefon dobozából pedig teljesen száműzik a műanyagot.

Nem vagyunk környezetvédelmi szakértők, így aztán nem tudjuk megmondani, hogy ezek a lépések valóban érdemi módon járulnak-e hozzá a fenntarthatósághoz, vagy csupán hangzatos marketingről van szó. Az viszont tény, hogy a Nothing Phone (2) tartósságát sokban javítja az ígéret, mely szerint az okostelefon három Android főverziót, valamint négy évig tartó biztonsági foltozást kap majd.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid