A Honor vezére szerint ezért sikeresek a Magic 9 modellek

0

Kifejezetten nagy az érdeklődés az új Honor Magic 9 készülékek iránt, az újdonságok jól fogynak, és a gyártó vezetője nemrég megindokolta, szerinte miért ennyire kelendők az általuk fejlesztett zászlóshajók. Bár az indokai között elsőként a mesterséges intelligencia funkciók kerülnek említésre, nem csupán ezekben rejlik az okostelefonok vonzereje.

A Honor vezérigazgatója, Li Csien egy élő interjúban a Magic 9 széria hatalmas piaci sikeréről beszélt. A cégvezető elmondása szerint a termékcsalád iránti kereslet minden androidos okostelefont felülmúlt a hivatalos debütálás óta. Ez persze lehet túlzás, de amikor arról kérdezték, szerinte miért ilyen sikeresek a készülékek, teljesen logikus érveket sorolt fel.

A cégvezér állítása szerint az indokait beérkező vásárlói visszajelzésekre alapozza, amelyek alapján a felhasználók elsősorban a fejlett mesterséges intelligencia funkciókat, a kiemelkedő kamerát és a kiváló akkumulátoros üzemidőt dicsérik. Az okostelefonok hátoldalán található, dupla 200 megapixeles szenzorral szerelt kamerarendszer a mozis ARRI-funkciókkal és egy dedikált képalkotó chippel emelkedik ki a rivális konstrukciók közül.

A fotós képességeket két spéci telekonverterrel tovább lehet fokozni, ezek képesek a makrófotózást is egy teljesen új szintre emelni a mobilok világában – állítja a Honor első embere. Hozzáteszi azt is, hogy a kiegészítők még a Sony 400 mm-es megoldásait is túlszárnyalják a gyakorlatban. Nyilván ezt lehetne vitatni, azt viszont nem, hogy a csúcskategóriás mezőnyben jelenleg a Honor kínálja a legmasszívabb akkumulátorokat.

Az alapmodell burkolata alá például 8000 mAh kapacitású telepet szereltek, amely fogadja a 80 wattos vezetékes és az 50 wattos indukciós töltést is. A Honor Magic 9 Pro Maxba pedig 8800 mAh-s energiaforrás került, amelyet 100 wattal is lehet táplálni. A csúcsot viszont kétségkívül a Magic 9 Super Edition jelenti, amelynek kiváló üzemidejét egy gigantikus, 11 000 mAh-s akkumulátor biztosítja.

A Honor Magic 9 modellek nemzetközi értékesítése kvázi megkezdődött, de sajnos az európai forgalmazásra egészen januárig kell majd várni. Sejtésünk szerint az okostelefonok Európának szánt változatai ugyanazokat a jellemzőket kínálják majd, az akkumulátorokat nem számítva, mert ezek kapacitásán minden bizonnyal kurtítani fognak.

Forrás: Huawei Central

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid