Így néz ki szemből a OnePlus 13

0

Október egy nagyon izgalmas hónap lesz okostelefon-bejelentések szempontjából, hiszen leleplezik a Snapdragon 8 Gen 4 lapkakészletet, illetve több olyan mobilt is, amelynek meghajtásáról a csúcskategóriás platform gondoskodik majd. Ezek egyike lesz a OnePlus 13, amelynek bemutatójára szintén a következő hónapban lehet számítani. Nemrég napvilágra került egy fénykép, amelyen szemből láthatjuk az okostelefont.

A fényképet az teszi érdekessé, hogy nem egy szivárogtató vagy technológiai bennfentes tette közzé, hanem Li Jie, a OnePlus China elnöke, aki a Weibón posztolt a telefon kijelzőjéről. A rangos úriember hozzátette, hogy a vállalat következő zászlóshajója egy második generációs, úgynevezett Oriental Screen panelt kap, amely lényegében a BOE X2 fejlett kijelző technológiáján alapul.

Ez a panel állítólag jobb teljesítményre lesz képes, mint a korábbi generáció, emellett színvisszaadás és energiafogyasztás tekintetében is előrelépést jelent majd, az érintésérzékenységről nem is beszélve.

A korábbi értesülések alapján a OnePlus 13 egy 6,82 hüvelykes megjelenítővel lesz felszerelve, amely támogatni fogja a 120, vagy akár 144 Hz-es képfrissítési frekvenciát, a felbontás pedig valahol 1440p körüli lesz. A mobilt meg lehet majd vásárolni akár 24 GB operatív memóriával és 1 TB belső tárhellyel is.

Energiaellátásáról pedig egy ugyancsak méretes, 6000 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik majd, amely támogatni fogja a 100 wattos kábeles és az 50 wattos indukciós gyorstöltést is.

Az okostelefon hátoldalán 50 megapixeles Sony IMX808 szenzorral szerelt elsődleges képrögzítő egység foglal majd helyet, optikai képstabilizátorral kiegészítve. Társul még hozzá egy szintén 50 megapixeles LYT-600 ultraszéles látószögű modul, valamint egy harmadik, 50 megapixeles, szintén LYT-600 érzékelővel felvértezett periszkópos telefotó kamera is 3x optikai zoommal.

A fent látható képen lévő megjelenítőn található aprócska lyuk egy 32 megapixeles szelfikamerát foglal magában. A OnePlus 13 várhatóan Android 15 operációs rendszerrel kezdi pályafutását Kínában, ColorOS 15 felülettel kiegészítve, de ez egyelőre csak egy szóbeszéd.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid