Bemutatták a Redmi Watch 5 okosórát és a Buds 6 Pro fülhallgatót

0

A minap bejelentett Redmi K80 okostelefonok társaságában viselhető eszközök is érkeztek: az egyik a Redmi Watch 5 okosóra, a másik pedig a Buds 6 Pro vezeték nélküli fülhallgató.

Redmi Watch 5

A Redmi Watch 5 a tavalyi Redmi Watch 4 által kitaposott ösvényen folytatja útját a siker felé, mégpedig egy méretesebb, 2,07 hüvelykes AMOLED megjelenítővel, amely akár 1500 niten is tündökölhet. A gyártó lefaragott a megjelenítő körüli keretekből, amelynek képfrissítési rátája továbbra is 60 Hz.

Az okosóra alumínium kerettel és egy jobb oldalra szerelt, tekerhető fém gombbal rendelkezik, amelynek segítségével navigálhatunk a felhasználói felületen. Egyébként ez a készülék egyike az első olyan viselhető eszközöknek, amely már gyárilag HyperOS 2 operációs rendszert futtatnak.

A készülékből létezik eSIM támogatással rendelkező verzió is, amely lehetővé teszi hívások indítását és fogadását párosított okostelefon nélkül is. A Xiaomi szerint az órában alkalmazott új pulzusmérő szenzor 97,1%-os pontossággal teszi a dolgát, de természetesen a felhasználó élhet a jól megszokott véroxigénszint-mérés, alvásmonitorozás, stressz-szint követés funkciókkal is.

Az óra beépített GNSS helymeghatározó rendszerrel is fel lett vértezve, és természetesen sport üzemmódok révén képes követni az edzéseinket, illetve segíteni abban, hogy azok még hatékonyabbak lehessenek.

A Redmi Watch 5 borítása alá egy 550 mAh kapacitású akkumulátort szereltek, amely 24 napos üzemidőt biztosít normál használat mellett. Bekapcsolt Always-On Display mód mellett pedig akár 12 napig is távol maradhatunk a hálózati adapterektől.

eSIM kiadás

A Redmi Watch 5 fekete és ezüst színekben kerül forgalomba, és már 32 ezer forintnak megfelelő kínai valutáért is beszerezhetik az érdeklődők. Az eSIM támogatással rendelkező verzió 43 ezer forintnak megfelelő jüanért vihető.

Redmi Buds 6 Pro

A fülhallgató sem sikeredett rosszul, hiszen egy 11 mm-es, titánbevonatú dinamikus meghajtókkal szerelt készülékről van szó. Ezekhez még 6,7 mm-es piezoelektromos kerámia drivereket adtak a hangzás fokozásának érdekében. A készülék tudja az aktív zajszűrést (ANC) is, amelyet a gyártó most továbbfejlesztett, és immáron 55 decibelnyi zajt is kiszűrhet, hogy csak a zene maradhasson.

A Buds 6 Pro Bluetooth 5.3 szabványnak megfelelően kommunikál más eszközökkel, és támogatja az LHDC 5.0, illetve az LC3 audio kodekeket is. A fülhallgató üzemideje a tároló- és töltő dobozzal kombinálva elérheti az akár 36 órát is.

A készülékből létezik egy Gaming Edition Buds 6 Pro nevű kiadás is, amely a még jobb játékélmény érdekében 20 ms késleltetésre képes, és a speciális USB-C adapterén keresztül támogatja az LHDC Lossless audio kodeket is.

A Redmi Buds 6 Pro zöld, fehér és fekete árnyalatokban kerül forgalomba, helyi pénzből átszámítva olyan 21 ezer forintért. Akinek a Gaming Editionre fáj a foga, 26 ezer forintnak megfelelő helyi valutát kell majd leszurkolnia.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid