A Redmi Note 14 sorozat két hónappal a kínai bevezetést követően végre megjelent Indiában, és a mobilok hódító útja itt nem ért véget. Hamarosan megjelennek Európában is, és a 91Mobiles csapata valamilyen módon kiderítette az okostelefonok várható árát.
A 91Mobiles-nél úgy tudják, hogy a Redmi Note 14 készülékek 2025 januárjában startolnak el az európai piacon. A mobilok várható árait különböző kiskereskedelmi listákból szedték össze, de konkrétumokat a forrással kapcsolatban nem árultak el.
Ennek ellenére azt állítják, hogy a 8 GB RAM-mal és 256 GB háttértárral szerelt Redmi Note 14 Pro 5G 397,90 euróba, vagyis nagyjából 162 ezer forintba kerül majd, míg a Pro+ 5G ugyanekkora belső tárhellyel és ugyanennyi RAM-mal 497,89 eurót, vagyis cirka 203 ezer forintot fog kóstálni. Ha sokallod ezeket az árakat, akkor csekkold le a mobilok jellemzőit, sok szempontból jócskán túlmutatnak a középkategórián. Korrekt hardver, ütős kamerák, IP68-as vízállóság és nagy kapacitású szilícium-karbon akkumulátor is megtalálható a felhozatalban.
Az 5G-s alapmodell 8/256 GB-os konfigurációjáért 300 eurót, azaz átszámítva 122 ezer forintot fognak elkérni.
A Redmi Note 14 4G 240 euróba, vagyis nagyjából 98 ezer forintba fog kerülni, szintén 8 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel. Nyilván ezektől az összegektől Magyarországon eltérhetnek majd.
Amikor a készülékeket bevezetik, állítólag mindegyikhez adnak majd egy Redmi Watch 5 Lite okosórát is, amely 49,99 euróba, vagyis nagyjából 20 ezer forintba kerül.
Forrás: 91Mobiles