Kamerás újítással érkezhet a Xiaomi 16

0

Habár a Xiaomi 15 nemzetközi megjelenése még várat magára, a bennfentesek máris az utódjáról suttognak. Egy friss, kínai szóbeszéd azt állítja, hogy a Xiaomi 16 (és jelen esetben konkrétan az alapmodellre gondolunk) fontos kamerás frissítést kaphat az elődjéhez képest.

A hírek szerint a Xiaomi 16 periszkópos telefotó kamerával debütálhat. Ez nem egy nagy valami a Xiaomi Pro vagy Ultra modelljeinél, azokban szokott lenni ilyen jellegű megoldás, de az alap verziókból eddig lemaradt.

A periszkópos egység érkezése már csak azért is esedékes, mert a Vivo X200 és az Oppo Find X8 sorozatok alapmodelljei is rendelkeznek ilyennel, vagyis a Xiaomi 15 egy kicsit elmarad tőlük, legalábbis ebben a tekintetben. A Xiaomi 16 tehát felzárkózhat majd a kihívóihoz.

Habár azt egyelőre nem tudni, hogy milyen újításokat kínál majd a Vivo X300 vagy az Oppo Find X9, mégis nagyobb az esélye annak, hogy a Xiaomi 16 érdemben veszi majd fel velük a versenyt. Amennyiben ez a friss pletyka megalapozottnak bizonyul, az azt jelenti, hogy minden Xiaomi 16 készülék – az alapmodell, a Pro és az Ultra variáns is – periszkópos zoom kamerával jelenik majd meg.

Egyelőre azonban még a Xiaomi 15 modellek vannak főszerepben, várjuk a nemzetközi bevezetésüket, ha szeretnéd őket jobban megismerni, akkor ajánljuk figyelmedbe korábbi cikkeinket!

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid