A Digital Chat Station néven elhíresült szivárogtató nemrég közzétett egy fotót, amelyen állítólag négy még be nem mutatott, prémium kategóriás, kompakt méretű okostelefon látható egymás mellett. Ezek közül az egyik a OnePlus 15T lehet, amely 6,3 hüvelykes kijelzővel és akár 7000 mAh kapacitású akkumulátorral érkezhet.
Digital Chat Station nemrég megosztott egy fényképet, amely alapján úgy tűnik, hogy a kompakt, de prémium okostelefonok kategóriája komoly vérfrissítést kap a nem túl távoli jövőben. A képen négy, egymáshoz megszólalásig hasonló, kb. 6,3 hüvelykes kijelzővel és körülötte vékony keretekkel szerelt készülék látható.
Közülük az egyik a jellegzetes, vörös árnyalatú órája alapján esélyesen a OnePlus 15T lehet, a másik pedig sanszosan a Vivo X200 Pro Mini utódja. A bennfentes úgy tudja, hogy a kompakt méret miatt nem kell majd kompromisszumot kötni a teljesítmény vagy a funkciók szempontjából.
A készülékek 3D-s ultrahangos ujjlenyomat-olvasót, vezeték nélküli töltést, periszkópos zoomkamerát, valamint 6000 és 7000 mAh közötti, vagy akár ennél is méretesebb akkumulátort kaphatnak. A OnePlus és a Vivo készülékét sikerült azonosítani, a másik két okostelefon típusa egyelőre rejtély.
Egyébként lehetséges, hogy az Oppo Find X9s-t és a Honor Magic 8 Minit látjuk, mindegyikről lehetett már hallani korábban. Az okostelefonokról készült fénykép arra utal, hogy a kompakt csúcsmobilok trendje tovább szárnyal, és talán mégsem egy hangos, ám csekély csoport követeli ezeket a készülékeket, hanem egy valóban piacképes vásárlói réteg.
Forrás: Notebookcheck
