A kínai 3C hivatal nemrég tanúsítványi eljárás alá vonta a Samsung Galaxy S26 Edge-et, a folyamaton minden olyan készüléknek át kell esnie, amelyet értékesíteni terveznek az ország határain belül. A tesztek végeztével a hatóság online publikálja a procedúra során keletkező dokumentumokat, és ezek nem festenek túl derűs képet a mobil akkumulátoros képességeiről.
A tanúsítványi dokumentumok szerint a Samsung Galaxy S26 Edge egy 4200 mAh kapacitású akkumulátorral lesz felszerelve, ami szerény, mindössze 300 mAh-s növekedést jelent az idén forgalomba került Galaxy S25 Edge 3900 mAh-s telepéhez képest. Az iratok azt is egyértelművé teszik, hogy a Samsung továbbra is a hagyományos lítium-ion technológiát alkalmazza majd az okostelefon gyártásakor. Úgy látszik, a dél-koreaiak még legalább egy évig nem terveznek váltani a jóval modernebb szilícium-karbon megoldásokra.
Ez a hír valószínűleg csalódást okoz majd azoknak, akik komolyabb előrelépésre számítottak. A legtöbb versenytárs, ha nem is egyből, de fokozatosan áttér(t) a szilícium-karbon akkumulátorok alkalmazására, amelyek nagyobb energiasűrűséget tesznek lehetővé, így növelhető a kapacitás változatlan térbeli méretek mellett. Talán nem helytelenül feltételezik páran, hogyha a Samsung is ezt a technológiát választotta volna, akkor a Galaxy S26 Edge belsejébe akár egy 5000 mAh-s, vagy akár nagyobb telep is beleférne.
A Samsung Galaxy S26 Edge a pletykák szerint fontos szereplője lesz a jövő évi csúcskészülék-kínálat megújításának. A vékony kialakítású készülék várhatóan nyugdíjba küldi majd a termékcsalád „Plus” változatait, és már nem külön, hanem a Galaxy S26 széria többi tagjával együtt fog bemutatkozni. Erre a linkre kattintva elolvashatod minden korábbi cikkünket a készülékről és a várható jellemzőiről.
Forrás: Sammobile