Az Android Authority valahogy megszerezte a One UI 8.5 build egy korai változatát, amelyet aztán jó alaposan kódsorokra bontott. Az elemzés során a kollégák felfedezték, hogy a Samsung a mobil hátlapjának dupla megérintésével aktiválható gesztusvezérlés beépítésén dolgozik. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a funkciót egy kis Good Lockos extra beállítgatással most is be lehet kapcsolni, de a frissítés telepítését követően a rendszer szerves részévé válhat.
A szoftver kódjában új, „double_back_tap” nevű szövegrészleteket találtak, amelyek leírják a gesztus működését is. A varázslat működésbe léptetéséhez a telefon hátlapját kell finoman, egymás után kétszer megérinteni, de úgy, hogy a kijelző be legyen kapcsolva.
A kód egy listát is tartalmaz azokról a funkciókról, amelyeket a gesztussal el lehet indítani. Ezek között ott lesz az AI kijelölés, a zseblámpa, az értesítések megjelenítése, el lehet indítani így egy alkalmazást, be lehet majd kapcsolni a privát kijelző módot, elő lehet hívni a gyorsbeállításokat, és persze készíthetünk képernyőfotót is, ha szeretnénk.
Amennyiben a funkció valóban ott lesz a One UI 8.5-ben, egy, a riválisok készülékein már régóta elérhető plusz lehetőség kerülne a már elérhető opciók közé. A Google, az Apple, a Xiaomi és az Asus telefonjai már jó ideje kínálnak natív, a rendszerbe épített hátlapérintéses gesztusokat.
A One UI 8.5 buildjében egyébként több érdekes újítást is találtak. NFC-n alapuló, fejlett, rövid hatótávolságú adatátvitel, fotószenzitív epilepszia elleni védelem, csak hogy kettőt említsünk ezek közül. Ugyanakkor nem érdemes előre belelkesedni, mert a kódelemzéssel felfedezett funkciók még fejlesztés alatt állnak, és nincs semmilyen garancia arra, hogy a végleges, nyilvános kiadásba is bekerülnek.
Forrás: Android Authority