Megvan, mi lehet a Huawei új márkájának nemzetközi neve

0

Arról már egy ideje hallani, hogy a Huawei egy vadonatúj márkát akar útjára indítani a korábban tőlük különvált Honor mintájára. Ennek a brandnek már sejthető az ázsiai neve, de nemrég kiderült, hogy miként hívhatják majd a kínai határokon kívül, akár nálunk Európában is.

A legelső szóbeszédekben arról lehetett hallani, hogy a Huawei márkája Xingmang néven lesz ismert, ami egyébként Starlight vagy Starburst lenne angolul, de a legtöbben már akkor is figyelmeztettek, hogy ez csupán fordítás, és egyáltalán nem biztos, hogy globálisan is így fogják hívni az új brandet. A legfrissebb értesülések szerint ez az új márka Osta néven vonul majd be a történelembe, a nyitókínálatot pedig az Osta O1 és az Osta O1 Pro modellek alkothatják.

Nem hivatalos kép

Korábbi híresztelések még szerényebb hardverrel szerelt mobilokról tettek említést, de az új infók alapján a Huawei ezekkel a készülékekkel is a csúcskategóriában tapogatná ki a siker felé vezető utat. Az alapmodell állítólag ívelt kijelzőt és kör alakú kameraszigetet kaphat, ehhez képest a Pro változat szélesebb kialakításával akarná lenyűgözni a potenciális vevőket. Ennek megfelelően az Osta O1 Pro egy 6,39 colos, 1,5K felbontású síkpanellel, 16:9,5-ös képaránnyal és egy hátoldali, vízszintes kamerasávval jelenne meg a színen.

A gyártó sem az operatív memória kapacitását, sem a tárhely méretét nem fogja vissza, ami szintén arra utal, hogy prémium modellek érkezésére számíthatunk. Az Osta O1 Pro nem csupán 12/256, 12/512, vagy netán 16/512 GB-os konfigurációkban lesz elérhető, hanem érkezik belőle 16 GB RAM-mal és 1 TB háttértárral felvértezett variáns is. A szélesvásznú kialakítás tehát meghatározó formatervi eleme lesz az új márkának, de a Huawei a későbbiekben ugyanúgy fog a saját neve alatt is kiadni ilyen készülékeket. Osta… Fura a csengése. Nektek bejön?

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid