A OnePlus bejelentette, hogy október 16-án leplezi le újabb Android felületét, az OxygenOS 16-ot. Az Android 16-ra épülő új szoftver a mesterséges intelligenciára fog fókuszálni, és mélyebb integrációt kínál majd a Google Geminivel.
A OnePlus a múlt heti kedvcsinálók után végre hivatalosan is bejelentette, hogy október 16-án bemutatja legújabb felhasználói felületét, az OxygenOS 16-ot. A szoftver alapjául Android 16 fog szolgálni, amelyet a Google még júniusban adott ki, szóval a OnePlus nem kapkodta el a dolgokat, de jobb egy picit később és remélhetőleg ezáltal kevesebb hibával, mint soha.
Az első okostelefon, amely nemzetközileg ezzel a szoftverrel debütál, a OnePlus 15 lesz. Egy friss pletyka szerint a készülék globális bejelentése november 13-ára várható, míg a kínai piacra szánt változat már ebben a hónapban, akár az OxygenOS 16 érkezésével egy napon, október 16-án bemutatkozhat.
A promóciós anyagokból kiderül, hogy az OxygenOS 16 szíve-lelke a mesterséges intelligencia lesz, ezt erősíti a szlogen is: „intelligently yours”, ami magyarul azt jelenti, hogy „intelligensen a tiéd”. A vállalat már korábban utalt a Google Gemini rendszeren belüli mélyebb integrációjára, melynek köszönhetően a Gemini hozzáférhet majd a OnePlus saját, gyári alkalmazásaihoz is.
Nyilván az újdonságok sora nem ér itt véget, de egyelőre többet nem harangoztak be a várható képességek közül. A hivatalos részleteket a gyártó az október 16-i eseményén fogja nyilvánosságra hozni. A OnePlus saját funkcióin és lehetőségein kívül minden bizonnyal benne lesz a rendszerben minden, amit a Google belepakolt, ha erről szeretnél egy kicsit többet tudni, érdemes erre a linkre kattintani.
Forrás: GSMArena
