Hivatalos a Huawei Nova 15 széria

0

A Huawei frissítette középkategóriás termékvonalát, három modellel érkezett a Nova 15 sorozat. Az újdonságok közül kétségkívül az Ultra modell a legbikább, amely változtatható rekeszértékű kamerával bír, a kétgyűrűs képrögzítő elrendezést viszont megkapja a Pro változat is, az alapmodell pedig viszi tovább a korábban megismert formatervet, ám újításokból esetében sincs hiány.

Huawei Nova 15 Pro és Nova 15 Ultra

Ezt a két okostelefont együtt vesszük át, mert több bennük a közös, mint az eltérés. Mindkét újdonság előlapján egy 6,84 hüvelykes, mind a négy oldalán ívelt LTPO OLED panel található, amelyen 2856 x 1320 pixel sorakozik. A képfrissítési ráta tartalomtól függően 1 és 120 Hz között váltakozik adaptívan, a fényerő pedig egészen kiemelkedő, 4000 nitig is felmehet pontszerűen. A képernyő védelmét Kunlun Glass biztosítja, a felső részen található kapszula alakú kivágás pedig az előlapi szenzorokat rejti.

Az okostelefon borítása alatt Kirin 9010-es lapkakészlet teljesít szolgálatot, amellyel a gyártó szerint 18 százalékkal nagyobb teljesítményt biztosít az elődökhöz képest. Mindkét készülék támogatja a műholdas kapcsolódást, amely lehetővé teszi a kommunikációt hagyományos mobilhálózati lefedettség nélküli területeken is.

Az előlapi rendszer mindkét modellnél megegyezik, a kapszulában egy 50 megapixeles szelfikamera és egy 1,5 megapixeles multispektrális szenzor található. A hátlapon azonban a Nova 15 Ultra nyújtja a többet, amely elsősorban változtatható rekeszértékű, optikai képstabilizátorral ellátott, 50 megapixeles főkamerát jelent. Az apertúra f/1,4 és f/4,0 között állítható. A képrögzítő rendszerhez tartozik egy 50 megapixeles periszkópos telefotó egység 3,7x optikai zoommal, valamint egy szintén 50 megapixeles, 118 fokos látószögű ultraszéles egység.

Ezzel szemben a Nova 15 Pro elsődleges kamerája fix f/1,8-as rekeszértéket kapott ugyanúgy 50 megapixellel, a telefotó egység szerényebb, csak 12 megapixeles, viszont tudja ugyanúgy a 3x zoomot, az ultraszéles kamera felbontása pedig 13 megapixel.

A Pro és az Ultra modell belsejében egy 6500 mAh kapacitású szilícium-szén akkumulátor található, amelyet 100 wattos vezetékes gyorstöltéssel lehet táplálni. A Nova 15 Ultra extrája, hogy kompatibilis az 50 wattos vezeték nélküli töltéssel is. A Huawei újdonságai HarmonyOS 6.0 operációs rendszert futtatnak.

Mindkét készülék ellenálló kialakítást kapott, amelyet a hatóságok méltónak találtak az IP68 és IP69 besorolásra, ami azt jelenti, hogy a por és a vízbe merítés mellett a magasnyomású vízsugárnak is ellenállnak. A Huawei Nova 15 Pro 256 GB-os változata helyi pénzből átszámítva 203 ezer forintba kerül, az 512 GB-os modell pedig 226 ezer forintnyi jüanért vihető.

A Huawei Nova 15 Ultra 512 GB-os kiszerelése kínai valutából átszámítva cirka 261 ezer forintot kóstál, az 1 TB-os csúcsváltozatért pedig 290 ezer forintnyi helyi pénzt kérnek el. Nem, nem felejtettük el leírni az operatív memória kapacitását, az egyelőre a hivatalos adatlapokon sincs ott.

Huawei Nova 15

A sorozat alapmodellje egy 6,7 hüvelykes OLED megjelenítővel érkezik, amely a nagytestvérektől eltérően sík kialakítású, Full HD+ felbontással és 120 Hz-es képfrissítéssel. A megjelenítőn nem kapszula, hanem egy aprócska kör alakú kivágás található.

A készülék lelke egy Kirin 8020 lapkakészlet, amely az ígéret szerint jelentős, 42%-os ugrást jelent teljesítmény szempontjából a Nova 14-ben lévő hardverhez képest. A sorozat alapmodellje is tudja a műholdas üzenetküldést, ami még jól jöhet a civilizációtól távoli helyeken.

Az okostelefon hátoldalára 50 megapixeles elsődleges kamera került, amelyhez társul egy 12 megapixeles, 3x optikai zoomra képes telefotó egység, a sort egy 1,5 megapixeles színérzékelő zárja. Az előlapi kamera ugyanúgy 50 megapixeles, mint a másik két modell esetében, csak a plusz szenzort nem kapjuk meg.

A Huawei Nova 15 belsejében 6000 mAh kapacitású akkumulátor található, amelyet 100 wattal lehet táplálni kábelen keresztül. Ami a szoftvert illeti, ezt a modellt is HarmonyOS 6.0 operációs rendszerrel vértezték fel. A készülék védelme azonban egy kicsit szerényebb, az IP65 minősítésnek felel meg, így a porral és a fröccsenő vízzel szemben nyújt oltalmat.

A Huawei Nova 15 256 GB-os változata 156 ezer forintnyi jüanba kerül, az 512 GB-os konfigurációért pedig 174 ezer forintnak megfelelő kínai valutát kérnek el. Nemzetközi értékesítésről egyelőre egyik készülék esetében sem esett szó, de ahogyan idővel az elődök is felbukkantak a Kínán kívüli piacokon, sejtésünk szerint ezek a modellek is eljutnak majd hozzánk idővel.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid