Előzetes képeken a Samsung Galaxy Z Flip 8

0

Nemrég napvilágra került néhány renderelt kép, amelyeken a Samsung Galaxy Z Flip 8 mutatja meg bájait. A látottak alapján a dél-koreai gyártó nem igazán fogja túlvariálni a formatervet, az újdonság lényegében ugyanúgy fog kinézni, mint az elődje. Persze ne legyünk igazságtalanok, minimális eltérések lesznek, de a telefon igazi újításait valószínűleg a burkolat alatt kell majd keresni.

Ha minden igaz, akkor valamikor júliusban fogják leleplezni a Samsung soron következő hajlítható okostelefonjait, a Galaxy Z Fold 8-at, illetve az írásunk tárgyát képező Galaxy Z Flip 8-at. Egyébként egy szélesebb kialakítású Galaxy Z Fold 8 variáns érkezéséről is hallani.

No de ne kalandozzunk el: a különböző szögekből készült illusztrációk arról árulkodnak, hogy a dél-koreai gyártó ezúttal is a jól bevált dizájn finomhangolása mellett döntött, és még véletlenül sem eszközölt drasztikus változtatásokat flip kialakítású csúcsmodelljén. A kiszivárgott adatok szerint a Galaxy Z Flip 8 kinyitva 166,8 x 75,4 x 6,6, míg összecsukva 85,4 x 75,4 x 13,2 milliméteres dimenziókkal fog rendelkezni.

Ez azt jelenti, hogy kihajtott állapotban egy lehelettel hosszabb, szélesebb és vastagabb lesz a tavalyi elődnél, de ezek az eltérések annyira minimálisak, hogy a mindennapi használat során nemigen fogja észrevenni senki. Valószínűleg a fél milliméterrel vékonyabb keresztmetszetet se sokan észlelik majd. A képernyőket sem igazán piszkálják a formatervezők vagy a mérnökök, marad a 6,9 hüvelykes belső, hajlítható kijelző, kívülre pedig egy 4,1 colos másodlagos panel kerül, vagyis ugyanaz, mint ami a Galaxy Z Flip 7-en van.

Mivel a formatervet nem igazán tervezik megújítani, fejlesztéseket legfeljebb hardveres szempontból eszközölhetnek a készüléken, de hogy ilyen téren milyen újításokra lehet számítani, egyelőre dunsztunk sincs. Az biztos, hogy erősebb processzor kerül az újdonságba, arra viszont már kevésbé vennénk mérget, hogy a jelenlegi modellnél menőbb kamerákat szerelnek az új generációra, de tudjátok mit? Egyelőre meghagyjuk a lehetőséget a Samsungnak, hogy meglepjen minket.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid