Egészen megdöbbentő hír kezdett el nemrég keringeni az internet végtelen birodalmában, ráadásul több forrásból. Állítólag a július 22-én debütáló Galaxy Z Flip 8 lehet a Samsung utolsó flip kialakítású hajlítható mobilja. A jövőben a figyelmet a szélesebb kialakítású Galaxy Z Fold 8 kaphatja, amelynek küldetése, hogy birokra keljen az Apple iPhone Ultrájával.
Több megbízható szivárogtató és beszállítói jelentés is igazolni látszik azt a pletykát, mely szerint a Samsung leállíthatja a Galaxy Z Flip sorozatot. A híresztelések alapját az adja, hogy az alkatrész-beszállítók semmilyen rendelést nem kaptak komponensekre a következő generációhoz. A döntés hátterében egyrészt az állhat, hogy a gyártó lényegében kifogyott az ötletekből és/vagy elérte a korlátait.
Nincs különösebb megújulás sem formaterv, sem kamerák szempontjából, akkumulátorosan sincs innováció, így a Galaxy Z Flip mobiloknak mondhatni elenyészett a wow-hatása, és ki tudja, ez talán kezd meglátszani az eladásokon is. Magyarán helybetopi van, és ahhoz, hogy ebből kilépjen a termékvonal, durván innoválni kellene, de egy RAM-krízis kellős közepén a Samsung inkább elengedi a készüléket. Pedig ezek a mobilok mindig kelendőbbnek tűntek, mint a könyvkialakítású változatok.
Mindezek mellett egy stratégiai váltás is az okok között lehet. A hírek szerint a Samsung a szintén most debütáló, az Apple hajlítható telefonja ellen szánt, szélesebb kialakítású Galaxy Z Fold 8 modellre, illetve annak lehetséges folytatásaira koncentrálja az erőforrásait. Három különálló hajlítható széria fenntartása a megnövekedett gyártási költségek miatt pénzügyileg nem biztos, hogy kifizetődő marad.
Bár a sorozat jövője bizonytalan, a Galaxy Z Flip 8 ígéretesnek tűnik, legalábbis a maga kategóriájában. Az okostelefon állítólag egy szinte teljesen gyűrődésmentes, 6,9 hüvelykes belső, valamint egy 4,1 colos külső kijelzőt kap, a súlyát lefaragják 180 grammra, a burkolat alá pedig – legalábbis Európában – Exynos 2600 chip kerül, míg az amerikaiaknak Snapdragon 8 Elite Gen 5 lapka jár.
Ami az árazást illeti, a szakértők megosztottak, ugyanis a becslések szerint a mobil 1099 vagy 1200 dolláros indulóáron kerülhet a boltokba, részben a memóriachipek drágulása miatt. Amennyiben a Galaxy Z Flip sorozat megszűnik, vagy esetleg beolvad egy másik sorozatba, úgy a flip mobilok rajongóinak itt az utolsó lehetőség beszerezni egyet. Ha a hajlítható panel nem adja meg magát – a visszajelzések alapján előszeretettel művel ilyet –, a hétéves támogatásnak köszönhetően, ha más nem szoftveresen, de egészen 2033-ig naprakész maradhat a hamarosan debütáló új modell.
Forrás: Gizchina