A Facebook már azt is figyeli, hogy hogyan görgetünk

0

A Facebook egy olyan újítást vezetett be, ami alapján még inkább el tudja majd dönteni, hogy mi érdekel minket. Ez úgy lehetséges, hogy az eddigieknél is jobban lekövetik a viselkedésünket.

Kezdjük talán azzal, hogy az emberek többsége nem éppen ésszerűen használja a Facebookot. Felveszünk egy rakat ismerőst, belájkolunk egy csomó oldalt, és ez egyre csak halmozódik, arra pedig kevesen vesszük a fáradtságot, hogy időről időre szelektáljunk, és töröljük azt, ami nem érdekel minket.

Mindez oda vezet, hogy rengeteg információ halmozódik fel az üzenőfalunkon, amit már képtelenek vagyunk feldolgozni.

A Facebook úgy “orvosolja” a problémát, hogy a bejegyzéseknek csak egy részét mutatja meg. Azaz te hiába követed például a Napidroid Facebook oldalát, és hiába vagy fent éppen akkor a közösségi oldalon, amikor megosztunk valamit, nem biztos, hogy látni fogod, amit kiteszünk. Ezért érdemes gyakran meglátogatni a kezdőoldalunkat, ha nem akarsz semmiről lemaradni. ;) 

A közösségi oldal tehát erősen szelektál, és megpróbálja kitalálni, hogy mi az, ami érdekel minket. Ezt eddig a konkrét interakciók alapján határozta meg a Facebook, azaz például hogy hová kattintunk, vagy mit lájkolunk be. A módszer azonban nem tökéletes, mert vannak olyanok is, akik hiába találnak érdekesnek egy posztot, a lájk gombot szinte soha nem használják, mert nem érzik fontosnak, hogy kifejezzék a tetszésüket, vagy csak nem akarják, hogy mások is lássák, hogy éppen mit olvastak.

Végül így jutunk el a bevezetőben említett újdonsághoz, ami kiküszöböli a fenti problémát. A Facebook már azt is figyelembe veszi, hogy melyik poszt előtt mennyi időt töltünk el. Amin gyorsan átgörgetünk, azt valószínűleg nem gondoljuk érdekesnek, ha viszont valami felkelti a figyelmünket, akkor ott jó eséllyel megállunk.

Mindez nem csak asztali böngészőben, hanem mobilon is működik. Ehhez kapcsolódik a “thumb stopping power” kifejezés, ami azokat a bejegyzéseket jelöli, ahol megáll az ujjunk görgetés közben. A Facebook egyébként ezt már régebb óta figyeli, de csak most került bele a hírfolyam algoritmusba a dolog, azaz a hatását is érezhetjük a későbbiekben.

Mit szólsz az újításhoz?

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid