A Samsung és az LG is AMOLED kijelzőket fog gyártani az iPhone-okba

0

Arról már többször is hallhattunk pletykákat, hogy a jövőben AMOLED kijelzővel látná el az iPhone-okat az Apple, és most úgy néz ki, hogy a cég két dél-koreai riválisa, a Samsung és az LG gyárthatja majd ezeket a paneleket.

A három cég állítólag már csak napokra van attól, hogy aláírjanak egy megállapodást a kijelzők legyártásával kapcsolatban. Mivel rengeteg iPhone fogy, így hatalmas mennyiségű panelre lesz szükség. A hírek szerint a Samsung és az LG összesen 12.8 milliárd dollárt költ majd gyártósorok fejlesztésére, hogy ki tudják elégíteni az Apple igényeit.

Mindez egyébként még nem a jövőre érkező almás mobilokra vonatkozik, egy hosszabb távú megállapodásról van szó. Az elemzők szerint leghamarabb az iPhone 8-ba kerülnek majd a dél-koreaiak AMOLED paneljei. Az is kiderült, hogy a Samsung nagyjából 30%-kal nagyobb megrendelést kaphat az Apple-től, mivel ők nagyobb mennyiség előállítására képesek, és akár már azonnal is el tudnák kezdeni a munkálatokat.

Egyébként nem először működik együtt a három óriásvállalat, például az Apple Watch kijelzőit is az LG és a Samsung gyártja.

SamMobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid