Az UMi Zero 2 lehet az eddigi legjobb ár-érték arányú csúcsmobil

0

Az UMi Zero 2-ről már hallhattunk korábban is pletykákat, nemrég azonban újabb információk láttak napvilágot, amik alapján egy szinte hihetetlenül jó ajánlatnak ígérkezik a készülék.

A PhoneArena információi szerint a Zero 2 egy 5.2 colos, QHD felbontású Super AMOLED kijelzővel érkezik, aminek a gyártását nem más, mint a Samsung végzi. A megjelenítő tehát mindenképpen csúcskategóriás, ahogyan a hardver is. Az UMi mobiljába ugyanis a MediaTek Helio X20-as egység kerülhet, ami egy bivalyerős 10 magos processzort jelent. Ehhez ráadásul 4 GB RAM és 64 GB belső tárhely jár.

umi-zero-2-1umi-zero-2

Korábban úgy tudtuk, hogy a Zero 2 hátlapján egy másodlagos E-Ink kijelző lesz, de az UMi közben módosította a terveit. A frissen kikerült képek alapján ugyanis bőr hátlapra számíthatunk, ami kísértetiesen hasonlít az LG G4-re, ám jelen esetben ehhez egy masszív fém keret társul, ami tovább növeli a prémium érzetet.

A kínai gyártó tehát egy nagyon komoly masinát készül piacra dobni, mégpedig meglepően jó áron. Az UMi Zero 2 ugyanis csak 299 dollárba kerül majd a hírek szerint, persze csak Kínában.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid