A Sony bemutatta az Xperia Z2-t

7

Bemutatkozott a Sony Xperia Z2, a tavalyi Z1-es zászlóshajó utódja. Elég komoly fejlesztések történtek egy év alatt, és a Sony szerencsére sok gyengeségen javított.

Egyik nagy előrelépés a kijelzőnél történt. Az Xperia Z2 egy 5.2 colos  1080p-s full HD kijelzőt kapott, ami ugyanazt a Triluminos IPS technológiát használja, mint a Sony Bravia TV-k. A kamera felbontása 20.7 megapixel, ráadásul már 4K-ban is vehetünk fel videót 30fps-sel.

xperia-z2-3

A készüléket ugyanaz a processzor hajtja mint a Glalaxy S5-öt, azaz egy négymagos Snapdragon 801-essel van dolgunk, ami 2.3GHz-es Krait 400-as magokkal bír. A RAM mennyisége pedig 3GB, ami már egy igen szép szám, és ritkaság számba megy, még az S5 is csak 2GB-ot kapott. Az új Z2-es vékonyabb és keskenyebb is elődjénél, egy kicsit azonban magasabb. A súly is csökkent 158 grammra.

xperia-z2-2

Az akkumulátor 3200mAh-s, ami elég jónak számít, ráadásul megkapta a készülék az IP58-as certifikációt is. Ez azt jelenti, hogy akár víz alatt is használhatjuk.

xperia-z2

A készülék 600 eurós árról indul, ami majdnem 200 ezer Ft, de ezért a pénzért egy nagyon komoly készüléket kapunk, ráadásul sok szempontból túlszárnyalja még a Galaxy S5-öt is. A megjelenés márciusban várható, fekte, fehér, és lila színekben.

xperia-z2-4

Sony

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid