Akár 10%-ot javíthat az üzemidőn a Samsung Galaxy S25 újítása

0

Egyelőre még viszonylag keveset tudunk a Galaxy S25 mobilokról, de ez nem is meglepő, hiszen csak a jövő év elején érkezik az új széria. Egy friss jelentés azonban egy érdekes újításról számol be, ami az akkumulátor méretének növelése nélkül javítaná az üzemidőt.

A hírek szerint a Samsung egy újfajta mesterséges intelligencia funkcióval készül, ami a mobil működését optimalizálja, és ezáltal javítja az üzemidőt. Ha ez valakinek ismerősen hangzik, akkor az nem véletlen, a gyártó korábbi telefonjain már van egy úgynevezett “AI Power Saving” nevű lehetőség, ami a CPU és GPU teljesítményt, illetve a háttérfeladatokat optimalizálja.

A Galaxy S25 mobilokban debütáló “Battery AI” viszont állítólag egy teljesen új fejlesztés, és máshogy működik majd. Valószínűleg a Galaxy AI szoftvercsomag következő, frissített verziójának lesz a része, de konkrétabb részleteket egyelőre nem tudunk. Annyi derült ki, hogy állítólag a telefon teljesítményének csökkentése nélkül is lehetséges lesz 5-10%-kal növelni az üzemidőt, ami elég jól hangzik.

Forrás: Sammobile

A Samsung idén kezdte el szélesebb körben használni a mesterséges intelligenciát. A Galaxy S24 szériában debütált a Galaxy AI, amelynek folyamatban van a korábbi modellekre való kiadása is, a közelgő Galaxy Z Flip 6 és Z Fold 6 mobilok pedig már egy újabb, frissített verziót kaphatnak további fejlesztésekkel.

A Samsung a mesterséges intelligenciára tesz fel mindent, így logikusan feltételezhető, hogy a jövőre érkező Galaxy S25 sorozat még inkább MI-telefon lesz, mint az S24.

Forrás, via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid